Jelenlegi hely

Lévai család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

A vidámságuk, ahogy tudnak önfeledten kacagni. Ahogy rácsodálkoznak a világ apró dolgaira is, egy bogárra, vagy egy vízcseppre a fűszálon. Az, hogy mindig, mindenből tanulnak valami újat. És nem utolsósorban elnézni őket, ahogy békésen alszanak.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Két lányom van és mindegyiknél más okoz nehézséget. A nagyobbik 4 éves, ő újabban (mióta óvodába jár) gyakran dacos és felesel. Az alaptermészete is lobbanékony, akaratos. Gyakran nem akar meghallgatni, hiába szeretnék beszélgetni vele. A büntetés semmit sem használ, így nem is szívesen alkalmazom, mert feleslegesnek tartom. Így tanácstalan vagyok, úgy érzem nincs semmi a kezemben. A kisebbik 2 éves, most kezdi a szárnyait (és akaratát) bontogatni, ő is tudja már mikor miért szidom meg, de inkább jó mókának tartja a rosszaságot. Vele is próbálok beszélni, érti is amit mondok, de persze nem azt csinálja, amit kérek tőle.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Úgy érzem egyre kevesebb türelmem van hozzájuk, nagyon fáradtnak érzem magam. Szeretném, ha az az idő amit együtt töltünk nem veszekedéssel telne el, hanem játékkal, amit mindenki élvez. Nem szeretném büntetni őket, mert hiábavalónak tartom. Mégis szeretném valahogy elérni, hogy figyeljenek rám és tegyék meg, amit kérek tőlük.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére