Jelenlegi hely

Maci család

Beküldő lakhelye: Veszprém megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Reggel 6 óra. 3 órányi éjszakai alvás után én még félálomban vagyok, épp tisztába teszem 2 hónapos kisbabámat és közben morgolódok, hogy alhatott volna még, meg mert úgy átázott a pelus, hogy az ágyát is újra kell húzni. 6 éves nagyfiam belopódzik a babaszobába, leül a kiságy mellé és halkan súgja: "Anya, ne mérgelődj! A babák már csak ilyenek. Tudod, én is ilyen voltam. Öltöztesd fel aztán majd én vigyázok rá, amíg újra el nem álmosodik. Te meg feküdj vissza aludni!" És én csak elszégyellni tudtam magam... Közben pedig örömmel tölt el, hogy ilyen kedves, szeretetre méltó nagyfiút nevelek!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Alapvető dolgokon veszünk mindig össze, pl. Kézmosás, öltözködés stb. És én úgy érzem, sokszor nincs türelmem ezekhez a mindennapos játszmákhoz.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A kötődő és következetes nevelés híve vagyok, de sokszor eszköztelennek érzem magam a vitákban és nem szeretem magam olyan szülőnek látni, aki állandóan csak kiabál a gyerekkel. Szeretnék ezen változtatni!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére