Jelenlegi hely

Macs-család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az első ami eszembe jutott, mikor sikerül megtalálni a kapcsolódási pontot kettőnk között,olyan dologgal, amit mindketten élvezünk, szeretünk. Ilyen nálunk a lánykámmal való sütés. 
Vagy amikor arra érek haza,hogy csak úgy "fejből" összeállított valami finomságot,és azt mondta a szomszéd néni sütötte,mert tudta,hogy ha egyedül van nem nyúlhat a sütőhöz! Persze kiderült a turpisság,és az is,hogy a néni a sütésnél már jelen volt,és a süti is finom lett.
Vagy kisfiam kijelentése a overálos barlangtúra után: "Ez volt életem legjobb túrája!" Vagy amikor a 31 km-es táv után büszke magára, mert végiggyalogolta!
Amikor az általuk elhatározott, kitűzött célt sikerül megvalósítaniuk,és ez büszkeséggel tölti el őket, engem meg a sírás kerülget örömömben!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Igazából a válaszom: minden, a felsoroltak közül. 
De talán az a legnehezebb dolgok egyike,amikor egyedülálló anyaként, apai szerepet kell játszanom. Meg kell keményítenem magam bizonyos helyzetekben, amikor a kérés már nem elég. Amikor egy személyben vagyok aki ölel, és aki keményen adja az utasításokat, amikor már a szép szó nem használ. Gondolom ő is érzi,hogy csak megpróbálok kemény lenni,ám ha valóban sikerül, akkor megijednek, és szörnyű érzés,amikor csak azért tesz meg valamit,mert rákiabáltam! Nagyon szeretném ha ismernék olyan megoldást,ami hatékony, és mégsem okozok vele lelki fájdalmat, és nem jár lelkiismeret furdalással!

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mert szeretném megérteni mit miért tesz,hogyan ,honnén tudnék hatékonyabban közelíteni felé. Együttműködése belülről jöjjön,ne fenyegetés,zsarolás hatására. Szeretném,ha magabiztos,boldog felnőtt válna belőle,mert már nem elég ha kötelességtudóak. Magamtól is több türelmet,lazaságot,viccel feloldott probléma megoldást várok,mert ily módon már voltak megoldott helyzetek, de sajnos így csak ritkán sikerül az adott helyzetben úrrá lennem a régi beidegződéseken.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére