Jelenlegi hely

Manócska

Beküldő lakhelye: Veszprém megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az egyik legnagyobb öröm számomra, amikor egy kihívás, feladat teljesítése nehézkesen megy, de a végeredmény siker, és az a szétáradó öröm, mosoly az arcán mindent feledtet.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Az egyik legnehezebb, amikor "kőfalakba" ütközöm, gyermekem semmiben sem akar együttműködni, sőt gyökeresen az ellenkezőjét csinálja. Ennek lereagálása már csak azért is fontos, mert amikor az utcán történik ez, akkor a járókelők elég fura tekintettel méregetik a szülőket, hogy miért hagyja sírni, hisztizni, stb.
Pl. motorozni indultunk, és egy viszonylag lejtős részen kisfiam megindult. Ő nem láthatta, de én tudtam, hogy lépcsősorban végződik a lejtő, ezért kiabálva megindultam utána attól rettegve, hogy nem fog tudni megállni. Persze megállt a csemetém, de én addigra sík ideg voltam. A kezdetektől figyelek arra, hogy ilyenkor azonnal "megbeszéljük" a történteket, mert még friss. Ilyenkor leguggolok, szeme magasságába az én szemem, és elmondom, hogy amit tett, butaság volt.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Ettől a tréningtől használható javaslatokat, megoldásokat várok arra, miként "beszéljem meg" gyermekemmel az aktuálisan felmerülő problémákat, hogy miért kell szabályokat betartani, hogyan készítsem fel az életre úgy, hogy ne csak a szabályokról szóljon az élete.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére