Jelenlegi hely

Orosz család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Nehéz egyetlen dolgot kiválasztani. A kérdés olvasásakor az első dolog ami eszembe jutott az a pillanat, amikor a kisfiam megtette az első lépését, megfordult és elindult felém. A tekintete sugárzott a boldogságtól, a szája fülig ért, egyrészt a sikerélmény miatt, másrészt azért mert látta, milyen örömet okozott ezzel nekünk. Az ilyen, és hasonló pillanatok okozzák a legnagyobb örömet.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Megtalálni az aranyközéputat a fegyelmezésben, megértetni a gyerkőccel, hogy mit miért szabad/nem szabad, ezalatt pedig nyugodtnak maradni, még akkor is ha közben kattognak az agykerekek, hogy vajon most jól csináltam, vagy elrontottam a dolgot? Sajnos a kisfiam előszeretettel hisztizik boltokban, olyan helyeken, ahol sokan vannak. Még 2 éves sincs, de már leveti magát a földre, ha nem kapja meg amit akar. Természetesen, így sem kapja meg. Ilyenkor megvárom a hiszti végét, (a rosszalló tekintetek ellenére), aztán indulunk tovább.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A gyerkőcöm elég kemény dió. Szakember is megállapította ezt. Nagyon makacs, önfejű, és akaratos. Bizonyos helyzetekben, már sikerült rájönnöm, hogyan hathatok rá. De sajnos sokszor még mindig harcolunk, hogy az én akaratom teljesüljön. (pl nem szaladunk ki az autókhoz az úttestre). Néhány hónap múlva kezdjük a bölcsi, és jól jönne egy felkészítés, útmutatás arról, hogy a ránk váró nehézségekkel, hogyan tudnánk nap mint nap megküzdeni. És hogyan nevelhetném, úgy a kisfiamat, hogy a helyes irányba tereljem, és boldog, kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle. Úgy hiszem, ez a dolog gyerekkorban dől el, és nagy szerepe van annak, hogy milyen a szülő-gyerek kapcsolat.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére