Jelenlegi hely

Sajtkukac család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját rajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Örülök, ha látom, hogy boldogok, mert együtt lehetünk, együtt játszhatunk. Szeretem ha kérdeznek, érdeklődve fordulnak a világ felé, és jó érzés tanítani őket, mert látom, hogy ezzel örömet szerzek nekik. Többet ér számukra az együtt töltött idő, mint bármi amit pénzért vehet az ember.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A 3 lányom közül a legkisebb a legdacosabb. Alig múlt 2 éves, de nagyon tudja mit akar és mit nem, és ezt igen hangosan, feltűnően ki is nyilvánítja. Vele a legnehezebb eddig a dackorszak a 3 gyerkőc közül. 
A középső sokszor másolja a nővérét és látom a viselkedésében, hogy úgy gondolja így kell kezelni a dolgokat. Egyébként nagyon ragaszkodik a nővéréhez, szinte árnyékként követi, és ebből sokszor van probléma.
A legnagyobb pedig kiskamasz, sokszor érzem az ellenállást, de sok esetben sajnos nehéz megtudnom, hogy mi a gondja, mert nem mondja el.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném a lányaimat következetesen pozitívan nevelni, mindenféle feszültségtől, kiabálástól mentesen. Sajnos előfordul, hogy ez nem sikerül, mert többnyire egyedül vagyok velük és ez fárasztó. Nyilván nem megfelelőek a módszereim sem, pedig nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy mindegyikkel mindent meg tudjunk beszélni. Igyekszem mindent elmagyarázni, hogy mit miért kérek, vagy tiltok, de úgy érzem kevés. 
Nem szeretek büntetni, de sajnos előfordul. Szeretném elkerülni azt, hogy úgy érezzék, csak azért kell megtenni valamit, mert én mondtam. 
Sokszor vannak konfliktusaik egymás közt, ezeket pedig nem mindig sikerül maradéktalanul kezelni. Ezt is meg szeretném tanulni.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére