Jelenlegi hely

Sikeres minilengyelek

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Mi a legnagyobb öröm? Ma reggel beszaladt a 3,5 éves fiam a 2 éves kishúga után a szobába, ráugrott, kiterítette... erre a kicsi válasza hallatszik a rajta fekvő tesója alól: "szeretlek!" A legnagyobb öröm, hogy létrehoztunk két olyan életet, akik a világ legtermészetesebb módján szeretik egymást!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Legnehezebb számomra, hogy türelemmel viseljem ha ellenállásba ütközök a gyerek részéről, és az idegesség helyett a jó megoldások jussanak eszembe.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném, ha a gyerekemnek megtudnám adni azt a támogatást, amitől önálló, sikeres felnőtté válhat,aki képes megküzdeni az akadályokkal de elfogadja a korlátait is, aki minden helyzetben megtalálja a jó ösvényt... sokszor aggódok, hogy túlféltő leszek vagy túlságosan uralkodok a gyereken, bennem túlságosan is sok az ehhez hasonló kétely. Ennek kezeléséhez itt, ezen a tanfolyamon biztos kapnék segítséget.

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére