Jelenlegi hely

Szalóky család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Számomra az okozza a legnagyobb örömet a gyerekeimmel kapcsolatban, hogy látom, szívesen vannak itthon is, bár már van közöttük két kamasz is. Sokat nevetnek, elégedettek magukkal és boldogok.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Nehéz őket ránevelni a rendre. A tanulással kapcsolatban is nehéz összeegyeztetnünk az álláspontjainkat. És azt is rossz látni, hogy mindig van egy közöttük, aki nehezen alkalmazkodik a többiekhez és egy idő után a többiek azt kivetik maguk közül és mindenki rajta köszörül, még akkor is, ha nem csinál semmit. De a legnehezebb talán az állandó zaj és az állandó odafigyelés, hogy nincs az embernek túl sok magánideje.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Olvastam az írók két könyvét is. Rengeteget tanultam belőle. Remélem, hogy a tréningen további segítséget kapnék. Kineziológusként sokat dolgozom gyerekekkel, így talán a szakmámban is tudnám használni a megszerzett tudást. 
Másrészről pedig nagyon szeretek tanulni.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére