Jelenlegi hely

Szerető, ámde kissé bonyolult család

Beküldő lakhelye: Veszprém megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az együttlét és ahogyan egymást szeretik, ahogyan gondoskodnak egymásról és ahogyan próbálkoznak gondoskodni rólunk.
Nagy örömmel tölt el, ahogy figyelhetem, hogyan reagálnak a világra és hogy az ő szemükön keresztül én is másként látok dolgokat.
És imádok összebújni velük.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

A kicsi fiam hiszti kísérte szárnypróbálgatásai igénybe vesznek, ami viszont nagyon nehéz, hogy a Nagyfiam rendkívül érzékeny, álmodozó és -bár ezt valószínű tőlem örökölte - nem igazán tudom motiválni.
Mivel férjemmel igen különbözőek vagyunk, nehezen hangoljuk össze a "közös álláspontot", ez különösen nagy stresszfaktor a családunkban.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Úgy gondolom, hogy mind párkapcsolati, mind családi, gyeremeknevelési szinten szükségünk lenne a megfelelő kommunikációs technika elsajátítására, hogy az otthonunk és a családunk mindig olyan békés legyen, amilyennek nagyon szeretem, még akkor is, ha feszültebbek vagyunk, vagy sietünk. Az igazi munkás hétköznapokat könnyítené meg.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére