Jelenlegi hely

TiDo család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor örül, boldog, sikerül valamit megcsinálni egyedül, a büszkeséget látni a szemében és ahogy Ránk néz, hogy osztozzunk az örömében. Gyönyörködni benne ahogy fejlődik, változik, és rácsodálkozik a világra, és ahogy egyre jobban ki tudja fejezni az érzelmeit (pozitiv és negatív is), amikor átölel bennünket és azt mondja szeret. :-)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Amikor kérek valamit és ő máskép gondolja, és a nemtetszését, ellenállását kifejezi, ebből kompromisszumot kovácsolni, és úgy megoldani a problémát, hogy mindkettenelérjük amit szeretnénk. Az ellenállás, dac jeleinek ügyes, hatásos kezelése.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnénk a gyermekünkkel úgy kommunikálni, megismertetni a kommunkiáció fontosságával, és módjával, hogy közben a felmerülő problémákat mindannyiunk megelégedésére tudjuk kezelni. Kiváncsiak vagyunk, hogyan lehet a dacos ellenállást együttműködéssé fordítani, a szabályokat elfogadtatni, megértetni, és betartatni, ugyanakkor olyan bizalmon alapuló kapcsolatot kialakítani,hogy majd a kamasz korban is bátran merjen hozzánk fordulni problémáival.
Nagyon várjuk a tréninget, hiszen a sikeres hétköznapjainkhoz nekünk szülőknek is jobban meg kell ismernünk magunkat, a határainkat, hogy gyermekünkkel kiegyensúlyozottabb legyen a kapcsolatunk.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére