Jelenlegi hely

3 kerékkel a Föld körül, azaz nincs kifogás! Sportolj Gyermekeddel te is!

Mint, ahogyan a futás egyre kedveltebb és kedveltebb sportág lesz, úgy tör előre a Fuss babakocsival mozgalom is hazánkban. Míg néhány éve kérdően nézted, ha egy anyuka babakocsival fut, mára már egyre többen csatlakoztak ehhez a fantasztikus sportághoz.

Egyre több Anyuka és Apuka gondolja úgy, hogy azért, mert végre „igazi család” lettek, nem kell lemondani a sportról, és igen is, példát kell mutatni a gyermekeinknek. Ha már hallottál a Fuss Babakocsival Egyesületről, akkor most büszkén, mosolyogva olvasod e sorokat, ha pedig még nem, akkor itt az idő, hogy megismerd őket. 

Az alapítók egy nagyon szimpatikus házaspár, Nyári Fruzsi és Zsolti. 2013-ban kezdték el hazánkban a babakocsis futást elsőként, majd 2014-ben szintén a dobogó legfelső fokán állva alapították meg a Strollfit-et, azaz a babakocsis fitnesst is. A futás az ország bármely pontján elérhető, hiszen az egyesület rendelkezik egy babakocsi kölcsönzővel, így gondolva azokra is, akik nem tehetik meg, hogy futó babakocsit vásároljanak, esetleg csak szeretnék kipróbálni milyen is ez az érzés, mozgás vagy csak szeretnének meggyőződni róla, hogy igen(!), ez az én sportom! J

A  futó-babakocsis közösség összetartása és önzetlensége példátlan. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy havonta közös mami kimenőket,- szükség esetén gyűjtéseket,- az év különböző szakaszaiban pedig jobbnál-jobb eseményeket is szerveznek.

2015-ben úgy gondolta Fruzsi, mer egy nagyot álmodni, és meghirdette a 3 kerékkel a Föld körül mozgalmat. A nagy sikerre való tekintettel az idén újra indul a kihívás! 

Miről is van szó valójában?

A Fuss Babakocsival Egyesület az Edzésonline közreműködésével azt találta ki, hogy ismét fusson minden magyar babakocsis anyuka és apuka a világ bármely részén él is azért, hogy körbefussuk képzeletben a Földet az Egyenlítő mentén! 40 075 kilométer Brazílián, Indonézián, és Kolumbián át! :) Egyszer már   megcsinálták, a regisztráltak, akkor 8 hónap alatt teljesítették a távot. Vajon most sikerül megdönteni ezt az eredményt?  

A kilométer gyűjtés időtartama:

2017. január 1.-2017. december 31.


Regisztráció: http://fussbabakocsival.edzesonline.hu/

A részvétel ingyenes. A versenyre bárki, bármikor jelentkezhet, bárki részt vehet benne. Ne feledd, minden megtett kilométer aranyat ér :) !

Ha bővebb információt szeretnél megtudni, keresd a Fuss Babakocsival Egyesületet a www.fussbabakocsival.hu vagy a  www.edzesonline.hu  weboldalon illetve a közösségi oldalon. 

 

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére