Jelenlegi hely

GYES után, avagy hova lett a munkaköröm?

A hatóság tapasztalatai alapján gyermekszülést követően akkor sem feltétlenül számíthatnak a nők zökkenőmentes  visszatérésre a munka világába, ha látszólag biztos munkahellyel rendelkeznek a gyermekvállaláskor.

A következő esetben egy országos élelmiszer-kereskedelmi üzlethálózat teljes munkaidős, középvezető beosztású munkavállalója GYES-ről visszatérve először azzal szembesült, hogy vezetői munkakörében nem folytathatja munkaviszonyát. Helyette egy hatórás, másik munkakört ajánlottak fel számára, majd itt sem kezdhette meg a munkát, hanem egy lakóhelyétől jóval távolabb eső munkahelyen, négyórás munkaszerződéssel foglalkoztatták volna.

A panasz szerint kérelmező – miután gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága véget ért –, nem térhetett vissza eredeti munkavégzési helyére, részlegvezetői munkakörébe, mivel azt időközben betöltötték. A munkáltató ugyanezen munkavégzési helyen hatórás részmunkaidős pénztárosi állást ajánlott fel kérelmezőnek, aki ezt el is fogadta volna, azonban – már miután munkaköri alkalmassági vizsgálaton is részt vett –, arról tájékoztatta a munkáltató helyi képviselője, hogy mégsem töltheti be a felkínált pozíciót, mert nem a munkavégzés helyével azonos településen lakik, hanem 7 km-rel távolabb, és a tömegközlekedési bérlet költségét költségtakarékossági okokból a munkáltató nem tudja vállalni.

A munkáltató ekkor négyórás, részmunkaidős állást ajánlott fel a kérelmező lakóhelyétől 35 km-re fekvő településen, amit kérelmező szintén elfogadott volna, ha a napi munkakezdés időpontjának meghatározásánál a munkáltató figyelembe veszi, hogy tömegközlekedéssel a kérelmező lakóhelyéről nagyon korai időpontban lehetetlen beérkezni a munkahelyre.

Mivel kérelmező a bejárás lehetetlensége miatt nem fogadta el az ajánlatot, a munkaszerződést a munkáltató felmondta.

A munkáltató az eljárás során visszautasította, hogy kérelmezővel szemben megsértette volna az egyenlő bánásmód követelményét. Arra hivatkozott, hogy a kérelmezőre is vonatkozó kollektív szerződés alapján egyoldalúan módosíthatja a munkavégzés helyét, ennek ellenére törekszik arra, hogy a munkavállaló elégedett legyen a munkahelyével. Amikor kérelmező a fizetés nélküli szabadságról visszatért, nem volt lehetséges a foglalkoztatása az eredeti munkakörében, mert munkavégzésének korábbi helyén csak egy ilyen pozíció volt, az pedig be volt töltve. A felajánlott hatórás állásra azért lett volna lehetőség, mert egy munkavállaló éppen meg kívánta szüntetni a munkaviszonyát, erre azonban végül csak hónapokkal később került sor, így kérelmező nem állhatott helyette munkába. A munkaszerződést azért mondták fel, mert kérelmező nem fogadta el a felkínált négyórás munkakört, más felajánlható szabad munkakör pedig nem volt a munkáltatónál. Kérelmező számára a tömegközlekedési bérlet költségét megtérítették volna, ennek sem volt köze ahhoz, hogy munkaviszonyát megszüntették.

Az ügyben a hatóság tárgyalást tartott, melyen a felek között egyezség született. A munkáltató fenntartotta, hogy kérelmezővel szemben az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette meg, azonban tekintettel arra, hogy maga is belátta eljárása kifogásolhatóságát, vállalta, hogy kérelmező részére kártérítést fizet. Az egyezséget a hatóság határozatával jóváhagyta.

A két utóbb ismertetett ügy kapcsán érdemes megemlíteni, hogy mindkét panasz alapján ugyanazon üzletlánc ellen folyt az eljárás. Miután az első ügyben a hatóság jogsértést állapított meg, és szankciót alkalmazott, a második ügyben a munkáltató az eljárás során eredményesen törekedett arra, hogy az ügy a felek közötti egyezséggel záruljon.

 

Szerző: Dr. Gajda Zoltán
egyenlőbánásmód-referens

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére