Gyermeknevelés

Valamikor az 1980-as években a tanító néni családlátogatásra ment egy elsős kisfiú szüleihez. Az élénk eszű, gazdag fantáziával rendelkező, eleven, mozgékony kisfiút nem kötötte le a 45 perces tanóra, kicsit unatkozott és jobban érezte magát a pad alatt, ámde a tanárai csodálkozására hibátlan válaszokat adott a pad alól és pontosan folytatta az olvasmányt.

Mi jellemzi az Y és a Z generációt? Mit és hogyan tud segíteni a szakember a szülőknek, családoknak? Mit tehetnek a függőségben szenvedők hozzátartozói? Hogyan működik az „elég jó” család? Sok más téma is szóba került a Szülőnek lenni Konferencián az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán.

Hát kérem szépen, az úgy van, hogy akasztják ám a hóhért! Mindenki megnyugtatására közlöm, hogy az egészségügyisnek beteg a gyereke, a pedagógusnak, meg na… nem is tudom… Az első gyerkőccel minden könnyen ment, de a másodikkal, elvek ezrei dőltek, dőlnek össze, mint a kártyavár. Mert elsős lett.

Minden évben ugyanaz a műsor: januárban nagyon elhatározom, februárban győzködöm magam, márciusban nekikezdek és rém büszke vagyok magamra, mert még pont időben vagyok, hogy mire lekerül a kabát meg a harisnya, bomba formában legyek. Majd március végére felhagyok a nagy életmódváltással, és áprilisba már azon egyezkedem az égiekkel, hogy ez egyszer nem lehetne-e, hogy őszig harisnyában és kiskabátban járhassak. Az úgy nekem nagyon komfortos lenne. A harisnya például szuper dolog, olyan klasszul összetartja az embert. De nem lehet. Kedvetlenül nézegetem magam a tükörben és kesergek...

Ahol gyerek van, ott általában előbb-utóbb felkerül a családi napirendre a “szeretnék egy kisállatot!” téma. Klasszikusan a kutya, a cica vezeti a kívánságlistát, majd a tengerimalac, nyuszi, hörcsög után a halak, hüllők és kétéltűek következnek, és érthetetlen módon csak ezek után jönnek a madarak.

Először azt hittem, hogy annál könnyebb nincs is a világon, mint a láthatatlan munkáról írni. Nő vagyok, ráadásul egy olyan hivatásom van, ahol nincs éles határ a látható és láthatatlan munka között. Mégsem gyűlnek a betűk, csak kavarognak a gondolatok a fejemben…

A játékos angolozáshoz, összebújáshoz az egyik legalkalmasabb időpont az esti időszak, amikor a babát megfürdetjük, pelenkázzuk, felöltöztetjük és énekelünk vagy olvasunk neki elalvás előtt.

Csak a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatán idén elérte a 15 ezret az ellátásra szorulók száma. A szakemberek szerint az elsődleges ok, hogy később kezdenek beszélni a gyerekek.

Mintha tegnap lett volna, amikor a tengerparton süttettük a hasunkat, koktélt iszogattunk és a legnagyobb gondunk az volt, hogy a fürdőruha nyomot hagy a szép barnaságunkban, most meg már az én fiam locsolja meg az ő lányát húsvétkor. Ha szentimentális lennék, elérzékenyülnék, és még pityeregnék is. És mivel szentimentális vagyok, jól el is érzékenyültem és talán még egy kicsit pityeregtem.

„A tehetség nagyon sokféle és nagyon érzékeny. Rengeteg kiemelkedő adottság nem tud kifejlődni a környezet igénytelensége, merevsége, tudatlansága miatt. Bizonyosnak mondható, hogy a nem megfelelő nevelési-oktatási környezet nagy veszteséget okoz a kiemelkedő képességű gyerekek esetében. Ezért szeretnénk tehetségbarát környezetet kialakítani, és segíteni másokat, hogy másutt is így legyen. A legfontosabb „környezeti tényezők” a tehetségekkel foglalkozó pedagógusok, ők bírnak a legtöbb befolyással a tehetség alakítására (akár szakértők, akár nem). Szemléletük, gondolkodásmódjuk, bánásmódjuk meghatározó a tehetségek sorsára. Mi ezt szeretnénk formálni.” (Papp Judit)

Minden hónap elején az oviban a faliújságra kikerül, hogy milyen témában mi mindent fognak csinálni a csemeték, mit kell vinni, mihez kérik a kedves szülő segítségét. Március hónapja – sok más mellett persze – a március 15-i ünnep jegyében telik. Kokárda készítés, zászlófestés, megemlékezés.

Tutira nem direkt csinálják, de a gyerekek remekül értenek ahhoz, hogyan akasszanak ki még egy türelmes édesanyát is.