Egyik ismerősöm évek óta rendszeresen támogat egy kis faluban élő, nehéz sorsú családot. Ahogy a posztjaiból kiderül, időnként segítséget kér ehhez és sokan örömmel csatlakoznak hozzá, gyerekruhával, pénzadománnyal, szerszámokat kölcsönadva, fuvarral vagy kétkezi munkával a helyszínen. Az ilyen példák inspirációt adnak arra, hogy érdemes a számunkra fontos ügyek mellé állni.
Sokan szeretnénk jól segíteni, és keressük ennek a módját. Mit tehetünk? Ehhez gyűjtöttem össze néhány szempontot és ötletet.
A „jóléti erkélyről” nem látjuk az emberi szükség mélységeit. Hatékonyan tudunk segíteni, ha azoknak a munkát támogatjuk, akik a legszegényebb helyzetben lévő embereket karolják fel. Ők jobban tudják, mint mi, hogy mire van szükség valójában. A legjobb adomány az, amire az adott személynek vagy szervezetnek éppen szüksége van.

Az adományozásnak több formája van:
Pénzbeli adományok
A „legkönnyebb” egy összeget átutalni, ennek előnye, hogy a pénzadományt a szervezet a legfontosabb szükségleteire fordíthatja. Válassz egy szeretetszolgálatot vagy egy megbízható alapítványt, civil szervezet, amely ellenőrizhető, jól működik, lehetőleg országos hálózattal rendelkezik. Az ünnepi időszakban sok adománygyűjtő kampány indul a közösségi média felületeken. Az adventi, karácsonyi vásárokon is megtalálhatóak ilyen szervezetek.
Az Adjuk össze! adományozási portál a NIOK Alapítvány adományozást támogató szolgáltatásainak oldala. Itt témakörök szerint is kereshetsz adományokat gyűjtő szervezeteket. Hasznos infó: Az adománygyűjtés jogszabályi háttere NIOK – Tudnivalók az adománygyűjtésről

A peer-to-peer adománygyűjtés is népszerű, ahol konkrét emberek, ügyek, alkotók munkáját támogathatjuk közvetlenül. Ebben nem a szervezet gyűjt közvetlenül adományt, hanem a szervezet elkötelezett támogatói (barátai, rokonai, önkéntesei) indítanak saját kis kampányt az ismerőseik körében, ők képviselik az ügyet.
Van, aki a születésnapjára ajándék helyett jótékonysági támogatást kér a szeretteitől.
Támogathatunk egy-egy konkrét krízishelyzetben lévőket vagy évente néhány alkalommal célzottan valakit, de a legjobb a rendszeres, kiszámítható támogatás. Ez lehet kis összeg is, pl. havonta 2000 Ft.
A Karolj fel! program keretében például egy konkrét rászoruló embertársunkat vagy egy szegénységgel küzdő családot "felkarolni", akinek megismerheted a történetét.
Tárgyi adományozás
Tárgyi adomány lehet ruha, tartós élelmiszer, tisztálkodási szerek, alapvető háztartási termékek, bútor, könyv, dísztárgy, gyerekjáték vagy más szükséges eszköz. Az aranyszabály az, hogy jó állapotú, használható minőségű adomány legyen, vagyis csak olyat adj, amit te is szívesen fogadnál.

Beviheted ezeket előre egyeztetve valamelyik szeretetszolgálathoz vagy gyermekotthonba, családsegítő szolgálatokhoz, ahol szívesen fogadják. A kiolvasott újságokat, magazinokat egy adományboltban vagy idősek otthonában is leadhatod.
Szolgáltatás adományozása
A szolgáltatás adományozása azt jelenti, hogy valaki pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül felajánlja saját munkáját, szakértelmét vagy valamely szolgáltatását egy magánszemély, civil szervezet, alapítvány vagy közösség javára. Szakmai segítség lehet például jogi, kommunikációs tanácsadás, fordítás, tolmácsolás, korrepetálás, grafikai, informatikai munka, fotózás vagy akár mentorálás, coaching. Neked melyek az erőforrásaid (tudásod, tapasztalatod, kapcsolatod)?
Személyes segítségnyújtás
Önkéntes munkát is vállalhatsz, amikor az idődet, munkádat adod. Helyi közösségi programba is bekapcsolódhatsz, vagy egy civil szervezetnél, legyen az faültetés, ételosztás, takarítás. Esetleg a környezetedben tehetsz valamit? Gyerekre vigyázás, idős szomszédnak bevásárlás, ház körüli munka, beszélgetés magányos emberekkel, egyedülálló rokon meghívása… Egy kedves gesztus is sokat számít.

Figyelemfelhívás
Semmibe sem kerül, mégis nagy hatása van, ha besegítesz egy-egy konkrét ügy népszerűsítésébe a közösségi médiában: megosztás, ajánlás, ismerősök bevonása sokat számít a mai „figyelemgazdaság” világában, ahol az emberek figyelme nagy érték. Te magad is indíthatsz kampányt a közösségi médiában.
Vásárolj szociális céllal létrehozott vállalkozásoktól!
A szociális céllal létrehozott vállalkozások nem hagyományos, profitorientált cégek, hanem társadalmi ügyeket támogató szervezetek. Ha egy ilyen társadalmi vállalkozástól vásárolunk valamit, az egyben támogatás is. Hozzájárulunk például hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásához vagy környezetvédelmi célokhoz. Érdemes rájuk gondolni a karácsonyi bevásárlások során. Ilyen például a FeteKert, ahol a különleges kézműves termékek és finomságok a felzárkózó települések manufaktúráiból érkeznek. Vagy a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem, ami Budapest első fogyatékossággal élő emberek által alapított és működtetett vendéglátóhelye.
Az adományboltokban pedig használt, jó állapotú ruhákat, könyveket, játékokat, lakberendezési és háztartási tárgyakat lehet kapni, illetve sok helyen adományokat is leadhatsz. A vásárlással vagy a leadott tárgyakkal valódi rászoruló embereket, gyermekeket vagy családokat tudod támogatni.
Idén is elkészül a NIOK hagyományos ünnepi összeállítása, amelyben civil szervezetek által kínált karácsonyi ajándékokat gyűjtenek egy helyre. Innen is lehet válogatni egyedi termékeket és szolgáltatásokat.
Végül egy biztató gondolat:
"Adjál akkor is, ha kevés van neked is, adjál akkor is, ha neked is szükséged lenne rá, adjál akkor is, ha neked nem adtak, adjál akkor is, ha a szavaknál többre van szükség - és közben észrevétlenül a reménység emberévé leszel." (Pál Feri)
Halász Kinga
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









