Jelenlegi hely

Óvodás lesz a gyermekem! 2. rész - Az óvodaérettség

Szeptembertől óvodás lesz a gyermekem! Vajon óvodaérett már? Nagy kérdés, amit jóval az óvodakezdés előtt kell megválaszolnunk, majd 9 hónappal ...

Az óvodaérettség

Egyre többször halljuk ezt a fogalmat az anyukák és az óvónők körében: Óvodaérett-e a gyermekem? - kérdezgetik egymástól és tőlünk is.

Az óvodaérettség tulajdonképpen a gyermek életkorának megfelelő fejlettségi szint elérését jelenti. Az óvodaérettség egyik jele, hogy a kicsik kezdenek nyitni a közösség felé.

Nézzük mikor, és mikortól mondhatjuk egy gyerekre, hogy érett az óvodai életre. 

Az óvodához szükséges képességek már kétéves kor körül igényként jelennek meg a gyermek részéről. A szülő feladata, hogy ezek a törekvések megszilárduljanak, és természetessé váljanak a gyermekek mindennapi életében.

A következő kritériumok a mérvadóak:

1. Szociális érettség

  • Minden gyereknek meg kell tanulnia a közösséghez való alkalmazkodást. Eddig a család alkalmazkodott ő hozzá, most neki kell egy közösséghez. Már nem ő van középpontban. Az óvónéni nem csak őt szeretgeti, hanem Pistit is, Katit is, … alkalmazkodnia kell társaihoz.
  • A megszokott családi biztonságtól, anyától már képesek megválni, de csak nagyon rövid időre. Az utcán, ha sétálunk, vagy játszótéren vagyunk, vagy játszóházba megyünk, megfigyelhetjük, hogy a gyerekek ösztönösen észreveszik egymást, keresik a kortárs kapcsolatokat, de a fél szemüket még anyán tartják. Itt még tudja, hogy a szeretett személy mindig a biztonságot jelentő szférában van.
  • Képes legyen kapcsolatteremtésre gyerekkel, felnőttel egyaránt.

  2. Pszichés érettség

  • Tudja elfogadni az anyai távollétet.
  • Tudja, hogy mindig időben érte jönnek. Azért, hogy őt betették egy számára idegen közösségbe, még anya a világon őt szereti a legjobban.
  • Nem könnyű az elszakadás a szülőnek sem, ez a lelkiállapot mindkettőjüknek új.

3. Kommunikációs képesség  

  • Fontos, hogy alapvető igényeivel kapcsolatban kifejezze magát az óvónővel, dadus nénivel, vagy éppen társaival szemben. Például, ha WC-re szeretne menni, ha fáj valahol, ha kér egy játékot, ha sérelem érte, ha bántották, ha szomjas ...
  • Mi van, ha idegen emberek előtt egyáltalán nem hajlandó megszólalni a gyermek? Ez nem jelenti azt, hogy nem mehet óvodába, de ezt mindenképpen jelezzék az óvó néninek. Találkoztam én is ilyen gyerekkel, ő például mindent elmutogatott. Bizonyos jelzésekből már társai is tudták mikor mit akar.

4. Önállóság

Bizonyos fokú önállóságra törekvés a célszerű.

  • Képes legyen az önálló étkezésre kanállal.
  • Tudja használni a poharat.
  • Fontos, hogy az óvodában a felnőttektől elfogadja az ételt.
  • Próbálkozzon ruhadarabjait felvenni, tépőzáras cipőjét felhúzni.
  • Ismerje meg saját ruhadarabjait, cipőjét.

Persze, igény szerint minden gyereknek segítenek az óvónők, dadus nénik. A gyerekek fokozatosan önállósodnak a hónapok folyamán. A szülők észre sem veszik, de gyermekük már nagyon hamar egyedül fog öltözködni. Nagyon kérem a szülőket, ne hátráltassák gyerekeiket ebbeni törekvéseikben. Tudom, hogy lassabbak, és reggel sürget az idő, de így fejlődnek gyermekeink.

5. Szobatisztaság  

Nem véletlenül hagytam a végére, hiszen nincs törvényi szabályozás erre vonatkozóan, viszont az óvodákban nincs meg a pelenkázásnak sem a személyi, sem a tárgyi feltétele. Úgy gondolom a nappali szobatisztaság már alapfeltétel. Megfelelő családi környezetben időben szobatisztává válnak a gyerekek. Biztatni, bátorítani kell őket, és egyre több önállóságot biztosítani.

Előfordul, hogy a gyermek szobatiszta, mégis délután bepisil, vagy éppen otthon újra a nadrágba engedi. Ez valószínű az új környezetnek, az új ingerhatásoknak köszönhető és hamarosan elmúlik.

+1: Anya is felkészült az óvodára?

Végül - de ez is nagyon fontos -, az óvodakezdés a szülők számára sem egyszerű. Előfordul, hogy az „óvodaérett” gyermeket az anya nehezen engedi el magától. Nem tudatos félelmek vezetik az anyukákat, talán ők még jobban izgulnak ezekben a napokban. A megfelelő bizalom óvónő és szülő között oldja ezt a feszültséget, az anyukák is nyugodtabban hagyják gyermeküket az oviban.

Az óvodáskor a gyermek életében élményekkel, felfedezésekkel, tanulással teli, izgalmas időszak legyen!

Ha érdekel a téma, cikksorozatunk első részét itt találod "Óvodás lesz a gyermekem! 1. rész - A beszoktatás" címmel.

Ha érdekel a téma, cikksorozatunk harmadik részét itt találod "Óvodás lesz a gyermekem! 3. rész - Konkrét példák a beszoktatásról" címmel.

Deli Katalin
óvodapedagógus

 

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére