Nem csalódtam, egyszerűen tudomásul vettem a tényt, és tudtam: a feladat az, hogy a gyerek víztől való félelmét leküzdjük.
Mindannyian hisszük, tudjuk, hogy a saját gyermekünk a legtökéletesebb kis ember a világon. Így is van ez rendjén, azt hiszem. Mégis, meg kell ismernünk annyira, hogy ismerjük a korlátait, erősségeit, gyengeségeit. Nem azért mert nem tökéletes, hanem azért, mert csiszolatlan kis gyémánt.
Nekünk kell segítenünk, hogy személyisége, az élete kiteljesedjék.
Ha minden simán, mondhatni „papírforma” szerint alakul, akkor sem könnyű ez. Folyton újabb és újabb akadályokba, megoldandó problémákba ütközünk (csak gondoljunk a dackorszakra, szobatisztaságra, és a sor folytatható). Sok mindentől függ, hogyan jutunk túl ezeken a kihívást jelentő helyzeteken.
A gyermeknevelés talán akkor a legnehezebb, ha kiderül, hogy gyermekünk valamiben más, mint… na igen… mint? Mert ugye, miért ne lenne más, hiszen mindannyian mások vagyunk (ahogy a dal is mondja). A világ pedig így szép. Úgy mondanám talán, hogy kiderül, hogy gyermekünknek valamilyen okból különleges megsegítésre van szüksége vagy csak valahogy, valamiért másként működik bizonyos helyzetekben, mint a társai.
Mit tehetnünk ekkor?
Először is el kell fogadni a helyzetet. Semmiképpen ne hagyjuk annyiban a dolgot. Ha nem értünk egyet a szakvéleménnyel, akkor menjünk el máshová, kérjünk még egyet. Azonban nem érdemes addig menni, míg le nem írják azt, amit olvasni szeretnénk. Nyilvánvalóan, ha született egy szakvélemény, akkor azt már megelőzte valamilyen probléma. A feladat az, hogy a megfelelő segítséget megadjuk, megtaláljuk a gyermeknek.
Ha gyermekünk sajátos nevelési igényű (SNI) vagy beilleszkedési, tanulási magatartási problémákkal küzd (BTM), akkor olyan iskolába kell íratnunk, ahol az integrálásához adottak a feltételek. Mindenképpen egyéni bánásmódot és esetenként egyéni elbírálást is igényel gyermekünk. Ezekről a tényekről a szakvéleményből is tájékozódhatunk. Azt viszont bízzuk a szakemberre (tanítóra, gyógypedagógusra, fejlesztőre), hogy hogyan alkalmazza a megsegítés eszközeit. Higgyük el, hogy a pedagógus célja is az, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a gyermekből. A legtöbb iskolában pedig ma már együttműködnek a tanítók, tanárok a gyógypedagógusokkal, fejlesztőkkel. Így kaphatják meg a diákok a nekik való megsegítést. (Az órákon alkalmazott tanulási-tanítási módszerekre most nem térnék ki.)
Ha az iskola megvan, akkor sem dőlhetünk hátra. Már valószínűleg beiratkozáskor kérik a szakértői véleményt a gyermekről. Ne próbálkozzunk eltitkolni a problémát! Nagyon fontos, hogy az első pillanattól tájékoztatva legyen a pedagógus, az iskola. A kölcsönös, őszinte kommunikáció minden kapcsolat alapja! Miért lenne másként ez az iskolával?
Kérjük meg a pedagógusokat, hogy rendszeresen tájékoztassanak a gyermekről minket. (A legtöbb iskolában nem ragaszkodnak a kötelező fogadóórákhoz) Ezen alkalmakkor mi is mondjuk el, miket tapasztaltunk. DE! Higgyük el, hogy a pedagógusok mindig a legjobbat szeretnék a gyermeknek. Előfordul azonban, hogy mégsem alakul minden tökéletesen. De vajon nekünk, szülőknek mindig minden úgy sikerül, ahogy kigondoltuk? Mégsem feltételezi senki, hogy nem szeretetből cselekedtünk!
A kölcsönös kommunikáció mellett fontos a bizalom is. Bízzunk a pedagógusban, szakmai hozzáértésében. Ha pedig már a második iskolából íratnánk ki a gyermeket, gondolkozzunk el. Vajon mi jól kezeljük a helyzetet? Vajon tényleg az a legjobb a gyereknek, amit mi kigondoltunk? Mit is szeretnénk igazán?
Na és persze ott van a kihagyhatatlan és legfontosabb tényező, a gyermek. Az a gyermek, aki már iskolásként felfogja, hogy probléma van vele. Valamiért más, mint a többi. Otthon viszont többnyire Ő az, akit imádnak, akinek a szava szent. Mert a szülők gyakran kompenzálni szeretnének valami megmagyarázhatatlant. A mindenen túl is megadnának a gyereknek, amit csak kér, hogy boldog legyen. És ha vélt vagy valós sérelem éri a gyereket, anyatigrisként ront be édesanyja az iskolába… Sajnos ilyenkor előfordul, hogy a szülők hozzáállásán siklanak félre a pedagógusokkal, iskolával való kapcsolatok.
Éppen ezért játsszunk nyílt kártyákkal! Először is gondoljuk végig a problémákat. Otthon tényleg minden rendben? Minden körülmény adott, hogy a gyermek harmonikusan élhessen? Mi a tényleges gond az iskolában? Mondjuk el, a pedagógusoknak, milyen problémák merültek fel, de maradjunk higgadtak. Az otthoni problémák is kerüljenek elő őszintén, ne csak az iskolában történtek. A pedagógusok is tudják, hogy a szülőnek a gyermeke az első. Ez így természetes. De ha a szülők mindig, mindentől igyekeznek megvédeni, minden erőfeszítés alól felmenteni, vajon milyen felnőtt válik majd belőle? Az a gyermek, aki egyébként is nehézségekkel küzd, vajon megállja e majd a helyét a világban, ha megóvjuk attól, hogy erőfeszítéseket kelljen tennie?
Természetesen sok olyan család van, akik együttműködően, partnerként tekintenek az iskolára. Olyanok, akik megértik, hogy az iskola, a pedagógus is a gyermekért van. Akik nem kérdőjelezik meg a szakvéleményeket, hanem megkérdezik, hogy ők otthon hogyan, miben segíthetnek a gyermeknek. Sőt, nemcsak kérdeznek, hanem cselekednek is!
Mert a kulcs itt van! Az iskola önmagában nem tudja megoldani a problémákat, nem fog hatékonyan önmagában készségeket, képességeket fejleszteni. Szükség van az otthoni inspiráló, motiváló környezetre. Ahol érték a tudás, és itt nem feltétlenül az iskolai tudásra gondolok. Mert mindenki jó valamiben. Egy diszkalkuliás gyermek figyelemre méltó kreativitással rendelkezhet, melyet bizony támogatni, fejleszteni kell. Mások szépen rajzolnak, énekelnek, vagy éppen nagyon jó előadói készséggel rendelkeznek.
Nagyon fontos a szeretetteljes, de következetes nevelés, hiszen bizonyított tény, a magatartási problémák jó része például megelőzhető lenne az otthoni helyes neveléssel.
Fogadjuk el tehát mi, szülők, hogy gyermekünk valamilyen nehézséggel küzd! Adjuk meg a lehető legmegfelelőbb segítséget számára és ösztönözzük! Ne akarjuk megóvni a kudarcoktól, okosan segítsünk neki azok leküzdésében!
Hiszen, ha szinkronúszó nem, de azért ügyvéd még lehet!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges