Jelenlegi hely

Szabó család

Beküldő lakhelye: Somogy megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Gyerekkoromban mindig arra vágytam, hogy egyszer majd én is anyuka legyek és átadjak mindent a gyermekemnek amit én tudok. Amikor 2 éve megszületett kislányom, egészen születésétől erre törekedtem ... néha kicsit túlzásba is vittem :-)
Viszont látni azt, ahogy cseperedik ... egyre ügyesebb, okosabb lesz. Az első mozdulatok, az első mosoly, az első szavak ... annyira jó ezeket átélni. Persze a második mozdulat, mosoly és szó se kevésbé értékes. 
De olyat sohasem éreztem korábban, mint amikor kislányom először megsimogatott magától. Akkor pedig kifejezetten a könnyeimmel küszködtem amikor még azt is mondta, hogy szeret.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Egyelőre a hisztit választottam, mert a tesós vita még nem jött el az életünkben, mivel kisebbik lányunk még csak 2 hónapos.
Viszont 2 éves kislányom időnként dacol. Ilyenkor az állandó nem-ezéssel, alkalmi süketséggel egyszerűen kiborít. Pedig tudom h mindent ért, csak egyszerűen a határait feszegeti.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Igaz még "csak" 2 éve vagyok anya, de minden felmerülő problémát szeretek a legnagyobb körültekintéssel, alapossággal megoldani (maximalizmusomból adódóan). Ez azért nagyjából sikerült is. Úgy érzem ez a tréning még jobbá tesz abban, hogy egy egyelőre ismeretlen területen helyt álljak

 

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére