Jelenlegi hely

Olaszos család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Számomra az a legnagyobb boldogság, mikor azt látom,hallom, hogy a gyerekeim felhőtlenül, vidáman élik mindennapjaikat, viszonylag kevés konfliktussal, annál nagyon sikerekkel, amiket értékelnek, és tudnak örülni. Kis-nagylányom (7) konfliktuskerülő, túlzott megfelelni-akarással (szerintem miattam :(, de imádni való, szeretetreméltó, gondoskodó, nagyon empatikus, okos, szép, stb,. majdnem tökéletes :D kislány, akivel 3 évig egyedül, szimbiózisban éltünk, így nagyon szoros a kapcsolatunk, mégis velem van a legtöbb konfliktusa itthon (a szerintem igen szerény elvárásaim miatt), ahol ami a béke szigete kellene, hogy legyen. Tipikusan túlaggódós, de szigorú szülő vagyok, aki ráadásul pedagógus, így baromi nehéz lehet a gyermekeimnek! Tudom, hogy magamon kell átkapcsolni valamit, mert az én életem egy kritikus korszaka nem volt olyan gyermekkoromban ami a lelki egészségemet is megvalósíthatta volna, ezért rengeteget próbáltam tenni múltbéli, felesleges terheim letételéért, hogy normális szülő lehessek, de úgy tűnik magamtól nem megy mindig számomra elfogadható módon, és többször hibát hibára halmozva, teli lelkiismeret furdalással, néha következetlenül, néha verkliként szajkózva hegyi beszédeket,olykor pedig vörös köddel, és pszichopata fejjel ordítok ha a 100x elmondott dolgok nem találnak még csak meghallgatásra sem! Szeretném, ha nem hangos szóval, energiaelszívó veszekedésekkel érnék célt (ill. nem is!), és még ott a kistesó... ! :D Olvastam erről rengetegszer, megfogadtam sokszor, próbáltam kevesebbszer, sikert viszont csak egyszer-kétszer értem el. Tárt karokkal várok olyan módszert, ami tényleg hatékony, még tán nekem is, és nem csak órákig tart a "hatása". (nekem a számolj 10-ig mielőtt... nem megy.:)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

jaj, ezt is leírtam fentebb... nehéz összeegyeztetni néha a saját szabályaimat is...tv előtt nem eszünk, de én igen, mert én nem állok meg tele szájjal órákra..., játékok szanaszét+ 1 éves kistesó...őrület!, gyakorlatilag egész nap pakolok utánuk, egyáltalán az a legnehezebb, hogy kikapcsoljam magamban a:" már megint nem csinálja, nem úgy, nem azt!!!" gombot. Gondolkodtunk jutalmazásos rendszeren, azt mindenképp megkérdezném, hogy hatékony-e, mert nálunk a bünti nem megy, képtelen vagyok "rosszat" okozni nekik. Olvastam valahol: Ne használjuk a NE/NEM szavakat, magyarázzuk el, stb... könyörgöm. mikor kisfiam kiborítja a főzelékkel teli edényt rá a szőnyegre, a cékla füstöl, és időre mennénk valahova, hogy üljek le megbeszélgetni, hogy ha elpakolja a játékait, akkor kistesó nem teszi tönkre, és ha azt kérem vegyük fel a már kikészített ruhát, fél óra után ne bugyiban rohangásszon, mert mindez nem tesz jót a kapcsolatunknak ..... vannak helyzetek, mikor NEM megy így!

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

mindent leírtam fentebb :)) talán túl sokat is.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére