Jelenlegi hely

Akaratos család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit kapok tőlük.

Amikor azt látom rajtuk idegen környezetben, hogy kedvesek valakivel, vagy megdicsérik Őket, milyen aranyos gyerekek, és amikor spontán megölelik egymást, és azt mondják egymásnak : szeretlek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Amikor úgy érzem a levegőbe beszélek. Hiába mondok, kérek valamit már 20.szor, mégse csinálja. Amikor még vissza is beszél és közli, hogy azt teszi, amit ő akar. Amikor már magamat is nehezen viselem el, mert csak kiabálok és fenyegetőzök, zsarolok. S azon gondolkodom mikor váltam egy hárpiává. A legrosszabb, hogy már semmi türelmem nincs,és, hogy már pofont is adtam.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Úgy érzem kicsúszott alólam a talaj. Biztos vagyok benne, hogy lehetne másképp is, de nem találom a módját, úgy érzem a tréning segítene megtalálni a helyes utat, hogy türelmesebb lehessek, hogy megérthessem miért ennyire ellenzőek. Szeretnék kiegyensúlyozott gyerekeket, akik bár roppant aktívak, de mégis szótfogadnak, még mielött megszületik a kistestvérük és újabb problémákkal kell szembenéznünk. Szeretném megtalálni a kommunikációs középutat, úgy hogy senki ne érezze elnyomva magát, ami azért nehéz, mert családunk minden tagja elég makacs, akaratos.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére