Jelenlegi hely

Cekker család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A kérdés tekintetében akkor vagyok a legboldogabb, ha érezhetem négyünk között-két kisgyerekem van-a harmóniát, a mindenféle kisebb-nagyobb feszültségtől mentes pozitív hangulatot és áramolni egymás irányába a bensőséges, meleg energiákat: a testvérek között, én és a férjem között, mi és a gyerekeink között. Hogy ez éppen az étkező asztalnál történik vagy egy kirándulás alkalmával vagy az összebújós olvasásnál, az mindegy. Ez az érzés mindenek felett áll számomra.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Az, amikor, még ha igazam is volt egy konfliktussal terhelt helyzetben, átlépek a saját türelmi zónámon, azaz nem bírom elegendő türelemmel kezelni a gyerek reakcióját, majd a bűntudat és szomorúság feldolgozása magamban.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A szülőlét a tanulás szempontjából kimeríthetetlen terület.Ahány szülő és gyerek, annyi ember, annyiféle karakter, annyiféle magunkkal hozott érték vagy "hiba", annyiféle élethelyzet.

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére