Jelenlegi hely

Mosó Mátyus Család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: nincs szöveges válasz, van saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Még csak épp egy éves múlt a kisbabánk, de számos örömteli közös pillanatunk volt már. S bár a szülés nem úgy sikerült, ahogy az ember általában elképzelné vagy megálmodná, a későbbi rengeteg mosoly mind- mind boldoggá tesz minket azóta is nap, mint nap. Az első ilyen emlékezetes alkalom már a 4D ultrahangos vizsgálaton megtörtént, mikor széleset vigyorgott,( azóta is azt mondjuk, akkor ért oda a túró rudi ébresztő). Az első "kómás" mosolygós szopizása, majd később mikor felébredt és az ágya fölé hajolva örült nekünk, az a sok sok boldog (és közös) első dolog, nem lehet felsorolni. Micsoda öröm egy igazi szívből jövő ölelés is!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Sokszor érzem azt, hogy egyedül vagyok, hogy más (a páromon kívül) nem tud segíteni és nem osztozunk meg a nevelési feladatokban eléggé. Így a legtöbb gyereknevelési konfliktussal mindig mi találkozunk, főleg én. Nagyon nem szeretek veszekedni, s bármennyire is próbálom nyugodtan értelmesen kezelni a helyzeteket, a "szabályozásokat" , sokszor az éjszakai ébrenlétek után ez nagyon nehéz és sokat is sírok ezek miatt. Jó lenne már most egy kevésbé veszekedéses kommunikációt elsajátítani, nem szeretnék már most ilyen rossz példákat mutatni a babámnak. (Szinte folyton civakodunk a fiókokon, a pakoláson, babocska telerakosgatja a vizes ruhákkal a táskákat, bepakol mindent a szennyes kosárba, kidobja az újságokat a szemetesbe-- pedig tulajdonképp csak utánoz, hisz sokat látja, hogy én is pakolászom).

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Boldoggá tenne a tudat, ha a párom békés feleségre, nyugodt babára tudna hazajönni a munkájából.Sajnos mostanában a folyamatos nevelési konfliktusok miatt ez egyre ritkább. Mindannyian feszültek vagyunk, pedig alapvetően türelmes a természetünk. Szinte csak kettőnkre hárulnak a nevelési feladatok, mivel távolban él a rokonság. Talán segítene nekünk a tréning.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére