Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?
Látni az örömüket, boldogságukat.
Amikor sikerül úgy szervezni valamit – programot, napszakot vagy akár csak egy vacsorát –, hogy mindenki elégedett legyen.
Amikor látom, hogy napról napra, időről időre hogyan ügyesednek, hogyan lesznek egyre értelmesebbek.
Amikor minden elválás alkalmával puszit és ölelést kér, mindkettőnk számára megkönnyítve ezzel ezt a nehézséget.
Amikor végre tudok időt szakítani a gyerekeimmel való önfeledt játékra (elalvás előtti paripázás, közös éneklés, versenyfutás, - galoppozás hazafelé az óvodából, együtt hintázás…) akár csak negyed óra erejéig, és látom, hogy a lányom azokban a percekben a legboldogabb, amivel engem is boldoggá tesz.
Ezek a pillanatok tarthatnának örökké!
Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?
A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.
Amikor megszületett az első lányom, nekem az volt a legnehezebb, hogy mindent nekem, nekünk kellett és kell kitalálni. Senki nem találta ki helyettem a napirendet, a szoptatást, altatást, játékokat… Nem úgy volt, mint előtte: a szüleim rendezték az életünket, az iskolában megmondták, mit tanuljak, mit csináljak, a munkahelyen is a munkáltató által adott feladatokat kellett elvégezni… Ez nekem kezdetben nagyon nehéz volt. Ebbe most már kezdek belejönni.
A dackorszakhoz érve azonban újra fogalmazódtak a problémák, nehézségek. Az egyik legnehezebb az idő gyors múlásának összeegyeztetése a hamar dacossá váló, még nem egészen háromévesünk a legapróbb információ feldolgozásához szükséges időigényével… Főleg a férjem kínlódik ezzel reggel a bölcsibe indulásnál, mikor neki már a munkában kéne lennie. Nagyon nehéz a határt megtalálni, hogy mi az, amit még meg lehet engedni és mi az, ami már semmiképp nem fér bele, és az ekkor kialakuló akár hányásig is elmenő hisztit hogyan lehet minél rövidebbre zárni…
A másik a szülői fáradtság kezelése a hisztivel egy időben. Aminek szükségessége főleg azóta erősödött fel, amióta van egy újabb kicsi a családban, aki éjjel többször ébreszt minket. A fáradtság miatt gyakran jóval kevesebb a türelmünk, mint normális állapotban, és amellett, hogy hamarabb kiabálok, és túllépjük a nekünk meghúzott határokat... :(
Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?
Nemrég olvastam az amerikai szerzőpáros „Testvérek féltékenység nélkül” című könyvét, amelynek köszönhetően végre megvilágosodtam több olyan érzés kapcsán, amelyek gyerek- és kamaszkorom óta meg-megfogalmazódnak bennem.
Rájöttem például, hogy az, hogy sokkal rosszabbul látok, vagy tűntetek fel egy adott helyzetet, az egy eleve tiltakozásból ered, amit azért alakíthattam ki magamban, mert a „negatív” érzéseim – mint sérelem, harag, fáradtság, szomorúság, … - nem igazán voltak elfogadva. Hosszú távon nem szerencsés ezeknek az ellenkezőjét bizonygatni. Gátlásosságot, önbizalom-hiányt, egy-egy – még a legegyszerűbb – döntésnél folyamatos, túl hosszú őrlődést eredményezhet, ha az ember állandóan ki van javítva, kritizálva van, dicséretet, pozitív visszajelzést ritkán hall… Illetve a klasszikus szerepekbe kényszerítés, jelzővel minősítés – te vagy a jó matekos, te pedig a zenész-palánta… - is hasonlókhoz vezethet…
Szeretnénk ezekből a hibákból tanulni, és újra nem elkövetni. A nagyobb lányom születése óta nyitott vagyok a pozitív, játékos nevelésre, módszerekre. Egészen a dackorszakig, illetve a dackorszak kezdeti szakaszában be is váltak ezek a módszerek, de most a dackorszak 2. évének végéhez érve, illetve a második gyermek születése óta el-elhatalmasodó fáradtság miatt egyre többször ütközünk akadályba, és csődöt mondanak ezek a módszerek. Észreveszem, hogy sajnos elkövetjük ugyanezeket a hibákat, és ha nem válik be a játékosság, visszanyúlunk az el nem fogadáshoz, a kritizáláshoz, minősítéshez, gyerek helyett való döntéshez… Ezért úgy érzem, mindenképp szükség lenne a muníciónk frissítésére e tanfolyam által!
