Jelenlegi hely

Szuperérzékeny család

Beküldő lakhelye: Békés megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

A 2 éves kisfiam "szuperérzékeny", ahogyan én (anyuka) is. A legnagyobb öröm számomra, hogy egymást elfogadjuk, ahogyan a világ többi tagja sosem. Én sem tudtam senkit eddig elfogadni annak teljes valójában, és örömmel tölt el, hogy őt olyan mérhetetlenül szerethetem, hogy megtapasztalhattam azt, milyen a teljes elfogadás.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Voltaképpen a legnehezebb az önmagam megismerése általa. Olyan tükörképet ad azzal, hogy a lelkünk annyira hasonló, hogy nehéz megbirkózni vele. Továbbá mondhatom: pontosan az a legnehezebb, ami a legnagyobb örömmel is tölt el. Éppen emiatt nehéz elérnem önmagamnál, hogy a kisfiamnak megszabjam azokat a "szükséges" korlátokat, amiket ésszel tudok, hogy kellenek, de azt is tudom, mi megy végbe őbenne, amikor falakba kell ütköznie, a reakciói sorra juttatják eszembe az én 2-3 éves koromból a saját érzéseimet. Pedig igyekszem nem kivetíteni, hiszen ő nem én vagyok.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Nehéz, nagyon nehéz más szemlélettel reagálni az élet, a mindennapok dolgaira, mint amilyen példát láttam én anno. De minden erőmmel azon vagyok, hogy a "poroszos" módszert levetkőzzem, s odafigyeléssel, megértéssel, türelemmel tudjam kezelni elsősorban a gyermekemet, illetve a vele kapcsolatos helyzeteket. Amikor dackorszakos (+szuperérzékeny) dührohamokban tört ki, sok-sok héten keresztül az akár 1,5 órás őrjöngéssel nem tudtam mit kezelni, míg rá nem jöttem, hogy ha én nyugodt maradok, és figyelmes, akkor kevesebb, mint 10 perc alatt "elmondja" a problémáját, kiadja a dühét, levezeti a feszültségét, és átadhatom a nyugalmamat neki is. De még csak éppen 2 éves múlt. Sok van még előttünk, amikor szükségem volna néhány hasznos tanácsra, hogyan tudok higgadt, türelmes lenni, hogyan tudok vele "hatékonyan" kommunikálni. Így nagyon szeretnék részt venni a tréningen. Köszönöm a bemutatkozási lehetőséget.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére