Jelenlegi hely

Cékla család

Beküldő lakhelye: Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Ami örömöt okoz számomra pusztán a létezése, az érintése, a kis motoszkálása, a pillantása, a hangja, a dalolászása, a kreativitása, önzetlensége. Logikusan képes folyamatokat és következményeket abszolút emocionálisan átérezni és átgondolni, megérteni. Ekkor igazán büszke vagyok rá és megnyugszom, hogy nagyon jó ember és jó irányban haladunk. Szem előtt tartja azt, hogy adott helyzetben hogyan érezheti magát a másik fél és csak ez után hoz döntést. Szívből és tiszta szívvel él-élünk! :-)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Úgy érzem időnként a környezet és a világ fejlődése ellenünk van. Ami természetes és pozitív is lehetne, ha az elektronika nem venné el tőlünk a hasznos időt. Néha engedni kell a társadalmi nyomásnak, akár osztálytársak, barátnők, szülők részéről. Más családokból hozott viselkedési mintákkal nehéz azonosulni és igen is nehézkes megmagyarázni, küzdeni a "normális" családunkért.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Elsősorban azért szeretnék részt venni a tréningen, hogy még hasznosabb és maradandó értékeket és viselkedési mintákat tudjak gyermekeimnek és majd unokáimnak továbbadni. Szeretném a jelenlegi hibáimat felismerni és kijavítani, megérteni. Új és hasznos információkat tanulnék amiket rögtön tudnék alkalmazni.

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére