Jelenlegi hely

Humorbugyor család

Beküldő lakhelye: GYőr-Moson-Sopron megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb öröm a számomra, amikor azt látom a gyermekeimen, hogy vidámak, jól érzik magukat a bőrükben, hiszen jó helyen, biztonságban vannak. Mi pedig legjobb tudásunkkal azon vagyunk, hogy ezt biztosítsuk a számukra. :)
Csodálatos látni, ahogy fejlődnek, fokozatosan kinyílik számukra a világ, és örülnek bármilyen apróságnak.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Sokszor nehéz megőrizni a nyugalmamat, és higgadtan reagálni, pedig próbálom magamat türelemre inteni. Jó lenne, ha ellenállás helyett inkább együttműködne a gyermekem velem, ennek a módját szeretném megtalálni, hogy hogyan tudom erre rávenni.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Úgy érzem, hogy már eddig is sokat tanultam a gyermekeim által, de még van hová fejlődni. 
Szeretném megtanulni, hogyan lehetek még türelmesebb a gyermekeimmel; hogyan tudok feléjük úgy kommunikálni, hogy együttműködőek legyenek, hogy aztán mindenki jól érezhesse magát a bőrében, hisz egy csapat vagyunk. :)

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére