Jelenlegi hely

Prücsök családja

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Gergő fiúnk most múlt 3 hónapos. Gyönyörűen cseperedik, és mivel nem csak hogy az első gyermekünk, hanem első unoka is a családban, mindenki rajongásig szereti. Egyre ügyesebb, és szinte napról napra valami új "mutatvánnyal" örvendeztet meg minket. Amikor a 3 réteg ruháján is képes átkakilni, akkor egy jókor megvillantott mosollyal teljesen helyére tudja lendíteni a lelkivilágomat. Vagy egyszer, amikor valami dolgomban el voltam maradva, és megkérdeztem Gergőt, mégis hogy fogok elkészülni, erre ő egy teljesen megnyugtatót gügyögött, akkor tudtam, hogy mégis minden a helyén :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A tehetetlenség. Amikor nem úgy érzem, nem tudom hogyan tudnék segíteni a kisfiamon, vagy nem tudom mi a problémája. Legyen szó egy rossz napról, mikor egész nap sír, vagy majd később (reméljük elkerül, de legyünk realisták) a dacról, hisztiről. Ha a "katasztórfahelyzet" el is hárult, ott marad a bűntudat, hogy miért nem tudtam megoldani előbb, miért nem jutott eszembe a megoldás előbb, vagy hogy mit rontottam el.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Még két hónapos volt, mikor hivatalos ügyben kellet valahova mennem, és mindenképpen el kellett intézni a dolgot, Gergő pedig álmos volt. Amíg én ügyintéztem, ő eleinte csak picit feszengett, tologattam a kocsiban, úgy tűnt elalszik. Kicsit hosszabbra nyúlt a dolog a vártnál, és az utolsó 10 percet hangos ordításban töltöttük. Amint végeztem, és kiléptünk az ajtón, Gergő azzal a lendülettel 2 órás álomba merült. Szeretném nem csak azt megtanulni, hogyan ne veszítsem el a türelmemet, hanem hogy hogyan tudjam én uralni a helyzetet. És szeretnék magammal is elfogadóbb lenni, amit nagyban megkönnyítene az, hogy több olyan praktikákat ismernék, amiről tudom, hogy működik, és nem csak tapogatóznék az ismeretlenben, elsőgyerekesként.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére