Jelenlegi hely

Kókusztej család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit kapok tőlük.

Az ölelésük, hozzám bújásuk mindennél többet jelent számomra.
Látni a boldogságukat, a fejlődésüket, az örömöt, ha már meg tudnak csinálni valamit, ami nem ment, vagy bátrak voltak megtenni valamit, amitől korábban féltek.
Például a lányommal egy éve megpróbáltuk a táncórát, de hiába élvezte magát a táncot, nem akarta megfogni a számára idegen gyerekek kezét, csak úgy csinálta a feladatokat, ha végig mellette csináltam én is, így pár alkalom után abbahagytuk. Idén újra megpróbáltuk, mindent egyedül megcsinál, három óra után már a teremből is kiküldött, ragyog az arca, egyrészt, ennyire élvezi az órát, másrészt nagyon büszke magára, hogy ilyen bátor lett.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A nagyobbik gyerekemnél a hiszti, ellenállás kezelése a nehézség. A kisebbik gyerekemnek egész más a személyisége, számomra nagyon furcsa, hogy őt hisztinél békén kell hagyni, amíg ő nem nyit felénk. Nála a nehézség, hogy megtegye, amit kérünk. Sokszor kell kreatívnak lenni, bevetni trükköket, hogy ne az ő eredeti akarata érvényesüljön, hanem elfogadja, amit kérünk.
Ami szintén nagy probléma számomra, a testvérek közötti viták kezelése. A védőnő azt mondta, ne avatkozzak be, csak ha vér folyik, de sajnos, ha tettlegességgé fajul a dolog, sem a kicsi, sem a nagy nem érzi a súlyát, veszélyességét a tetteinek (pl. ellökés). A tettleges szituációkon kívül is döntőbíró szerepébe kényszerülök, és nehezen tudom megoldani, hogy valamelyiküknek ne kedvezzek.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Hiába olvastam a könyvet, a gyakorlatba nem tudom rutinszerűen átültetni. 
Konfliktushelyzetben előjönnek belőlem a régi minták, a tekintélyelvű nevelés...
Sokszor a rossz megoldás után/közben gondolok arra, hogy ezt máshogy kellett volna kezelni.
Kedvezményes résztvevőként a férjemet vinném el a tréningre, ugyanis sajnos sok nevelési kérdésben, módszerben nem is értünk egyet, és nagyon jó lenne, ha ezt a szemléletmódot ő is megismerné és amennyire csak lehet, ő is elsajátítaná.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére