Jelenlegi hely

Előzzük meg a bajt! - A nyári szünetben is biztonságban

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.

Bűnmegelőzési tanácsok

Beszéljük meg velük, hogy:

  • A gyermeknél csak annyi pénz legyen, amennyi feltétlenül szükséges.
  • Hívjuk fel a gyermekük figyelmét, hogy az utcán ne vegye elő mobiltelefonját, útközbe ne kezdeményezzen, illetve ne fogadjon hívásokat, ne játsszon a készülékkel, illetve azt ne adja át semmilyen kérésre!
  • Strandon, napközis táborban pedig ügyeljünk arra, hogy a lakáskulcs, pénztárca stb. soha ne maradjanak szem előtt!
  • Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek!
  • Gondoskodjunk arról, hogy legyen a gyereknél olyan irat, amelyből megállapítható a gyermek személyazonossága és a szülők elérhetősége!

  • Tanácsos összefogni rokonokkal, jó barátokkal, esetleg szomszéddokkal, akik segítséget nyújtanak a gyerekek felügyeletében. Ne hagyjuk egyedül csellengeni a kiskorú gyerekeket az utcán, hiszen veszély leselkedhet rájuk!
  • Mindig beszéljük meg a gyermekünkkel, hogy ha bármi baja történne, kihez és hová forduljon segítségért! Tudjunk róla, hogy hol tartózkodnak.
  • Ha az utcán idegen szólítja meg őket, sem útbaigazítás, sem pedig más indok alapján ne tartsanak velük! Az ismeretlen gépkocsijába ne szálljanak be, illetve ne fogadjanak el semmit!  Hívjuk fel a gyermekek figyelmét, hogy az ilyen esetekről mindig szóljanak szüleiknek!
  • A késő esti órákban lehetőség szerint ne induljanak egyedül haza, hanem egymást védve-kísérve.
  • Gyermekünkkel napközben is rendszeresen tartsuk a kapcsolatot előre megbeszélt időpontokban!
  • Ismerjük meg, hogy gyermekünk kivel és mivel töltötte a napot. (Történt-e esetleg idegen felnőtt részéről közeledés, ismerkedés, beszélgetés, egyáltalán mi történt egész nap.)
  • Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, tudatmódosító anyagokat, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.
  • Fontos, hogy legalább valamelyik szülő legyen mindig elérhető.

Gyalogosoknak, kerékpárosoknak

  • Beszéljük meg a gyalogosközlekedés alapszabályait, illetve érdemes áttekinteni a kerékpáros közlekedési szabályokat is.
  • Vizsgáljuk át a gyerekek kerékpárját és szereljük fel a kötelező tartozékokkal, mint például a fékek, világítóberendezések, prizmák, csengő.
  • Kerékpárosként legyünk mindig kiszámíthatóak, elinduláskor, sávváltáskor és bekanyarodáskor a körültekintés után kézzel jelezzük irányváltoztatási szándékukat!
  • Főútvonalon csak 12. életévét betöltött személy kerékpározhat! Ha van kerékpárút csak azon szabad kerékpározni!
  • Kerékpárútról, kerékpársávról és lakott területen kívüli főútvonalról balra csak kerékpárt tolva szabad bekanyarodni.
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a kerékpárról le kell szállni és a kerékpárt tolva, gyalogosként kell áthaladni rajta.  
  • A láthatósági mellény viselése lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező!
  • Kerékpározás, görkorcsolyázás és a gördeszkázás közben használjunk bukósisakot, védőfelszereléseket.

Fürdés, strandolás

A nyári idény elmaradhatatlan velejárója a szabadvizek, szabad strandok környékének látogatása. A vízi balesetek megelőzésére az alábbiakban fordítsunk figyelmet:

  • Kerüljük a bányatavakat, csak a kijelölt helyeket vegyük igénybe fürdőzés céljából.
  • A szabadvizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelületeken több helyen is megengedett a fürdőzés, vannak azonban olyan helyek, ahol tiltják, amelyet táblával jeleznek. 
  • Felhevült testtel soha ne ugorjunk be a vízbe, hiszen a vízi tragédiák nagy része az ilyenkor fellépő izomgörcs, illetve szívelégtelenség miatt következik be.
  • Fokozottan vigyázni kell az erős sodrású folyókban, ahol gyakoriak az örvényképződések, hiszen ezek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek.
  • Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

Ha egyedül vannak otthon

  • Szigorúan tilos idegent beengedni a lakásba, még akkor is, ha az idegen a szülőkre vagy hivatalos ügyre hivatkozik.
  • Tanítsuk meg a gyermekeiket arra, ne dicsekedjen azzal, hogy egyedül tartózkodik a lakásban, s ne dicsekedjen a lakásban található pénzzel, értékekkel.
  • A véletlenül elöl hagyott gyógyszerek, alkoholos italok veszélyesek lehetnek, még kíváncsiságból se próbálja ki azokat!
  • Ha egy elektromos készülék elromlott, ne nyúljon hozzá, várja meg a szülőket, amíg hazaérnek!
  • Ha tűz ütne ki a lakásban, fontos, hogy ismerje a tűzoltók számát, amit azonnal hívni kell és hagyja el a lakást! Ne próbálja meg egyedül eloltani a tüzet, mert könnyen füstmérgezést kaphat vagy megsérülhet!

Az interneten való szörfözés jó kikapcsolódásnak tűnhet, de itt is fontos az óvatosság:

  • Idegeneknek soha ne árulja el, hogy egyedül van otthon!
  • Senkinek ne adja meg a lakcímét, személyes adatait!
  • Ha nyaralni megy a család, az időpontot a közösségi oldalakon soha ne írja ki, mert ez nyílt meghívó a betörők számára!
  • Ha chat-en idegenek hívják el találkozóra, mondjon minden esetben NEM-et!

Vigyázzunk rájuk!

Forrás: police.hu

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére