Áprilist írunk így már rég „felébredtek téli álmukból” a kullancsok, akik vétlen két- és négylábú áldozataikra lesnek az erdőkben, réteken, és már a városi kertekben-, parkokban-, illetve az óvodák, iskolák udvarán egyaránt.
A mostani diákság egy része már egy példamutató generáció, akiknek természetes a fenntartható életmód, a környezettudatosság. Éppen ezért őket hívja segítségül a 100%-ban megújuló energiával működő Katica Tanya, hogy mutassák meg, mit tesznek a környezetért, a fenntartható működésért.
A tavalyi évben a magasba emelt gyermekek száma országosan világrekordot döntött. Debrecenben vettek részt a legtöbben a rendezvényen, több mint kilencszázan látogattak el a Kölcsey Központba. Idén légy Te is részese az új rekordkísérletnek!
Eggyel nőtt a kötelezőoltások száma, szeptembertől a bárányhimlő elleni oltás is bekerült a körbe. Így az életkorhoz kötött kötelező védőoltások száma a jelenlegi tizenegyről tizenkettőre bővült. A bárányhimlő a bejelentett fertőző megbetegedések felét adja, rendkívül ragályos, hosszú lappangási idővel.
A látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
A #mutiholdolgozol célja hogy a tavaszi szünet első munkanapján, április 18-án, minél többen vigyék be magukkal munkahelyükre gyermekeiket, így betekintést adva a számukra titokzatos világba.
A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal a legnagyobb videómegosztó portálon élőben nézhető valóságshow-t indított „Túlélő tojások” címmel. Az ismeretterjesztő projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartásra, a húsvét közeledtével azt szeretnék elérni, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot.
A Magyar Költészet Napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, költőtalálkozókat és –versenyeket tartanak. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.
Nem lehet elég korán kezdeni a mesékkel, könyvekkel való ismerkedést! Már a pocakban lévő picinek is mesélhetünk. Adunk néhány tippet, hogyan vezessük be az gyerekeket babakortól kisiskolás korig a könyvek varázslatos világába.
A magyar védőnői hálózat egyedülálló Európában, már több mint 100 éve segítik a magyar családokat. Itt az alkalom, hogy minden szülő meghálálja a családjukat segítő védőnő áldozatos munkáját azzal, hogy jelöli őt az Év Védőnője díjra.
A kisbaba nem tud beszélni, érzelmeit, bajait testbeszéddel, mimikával, hangokkal, illatokkal jelzi. Ez bizonyos szempontból sokkal kifinomultabb jelrendszer, és egy anya meg is érti. A homeopátia tanít minket arra is, hogyan értékeljük a kisbaba jelzéseit, melyik tünet, hang, hangulat milyen szert jelez.
Az elmúlt év gyermekkönyvterméséből a legjobb 25 magyar és 25 külföldi könyvet idén már negyedik alkalommal választotta ki a Magyar Gyermekirodalmi Intézet által felkért zsűri.
Milyen érzés volt száguldás közben sikítani a ciklonon, elszédülni a körhintán, borzongani a szellemvasúton, felülről nézni a várost az Óriáskerékből? Zsetonos dodgem, elvarázsolt kastély, mesecsónak, vattacukor: egy kis időutazás a budapesti Vidámparkba.
Mindig fontos kérdés egy gyermek életében, ha elérte a 7. életévét, hogy elkezdje-e az iskolát vagy nem? Majdnem minden anya fejében ott motoszkál a kérdés: Vajon a gyermekem iskolaérett-e, jó lesz-e neki, ha már most beül az iskolapadba, vagy várjunk ezzel még egy évet?
Babaváró támogatás, még több támogatás családi otthonteremtésre, nagycsaládosok autóvásárlási támogatása... Új rovat indult a csalad.hu-n, ahol választ kaphatsz felmerülő kérdéseidre!
A gyermekvállalás csodálatos dolog, egyben nagy felelősség. A babakelengye beszerzésétől hosszú utat teszünk meg, mire gyermekünk kézbe veszi az első szakmáját/diplomáját és megkezdi saját, önálló életét...
A tavaszi szellőkkel megérkezik az ébredő természet és föld hívó szava, és menthetetlenül a kertbe csábít a vérünk. De sokan nem rendelkeznek megművelhető földdarabbal, esetleg egy kis terasz vagy ablakpárkány méretű terület felett rendelkeznek. Hogyan tanítsuk meg ezekkel a lehetőségekkel a gyerekeket a természet, a növények szeretetére?
A homeopata orvosnál tett látogatás különbözik egy hagyományos vizittől. Hosszú beszélgetésre számítsunk, ahol szóba kerül a betegség, de olyan dolgok is, amiről ritkán beszélünk, pl. étkezési - alvási szokásaink, érzelmi életünk.
Aki nem szeret ilyesmiről beszélni, az mondja el, hogy nem szeret, ez is fontos információ az orvos számára.
Három új filmmel bővült az Iskola Verzió program. A Szembesítés a kínai mobiltelefongyárak egészségkárosító hatását mutatja be, a Nagyi projekt a nagymamáik múltját kutató európai fiatalokról szól, az Angry Bird kórusa pedig egy indiai nyomornegyedben szervezett gyerekkórusról mesél.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.