Az esti sétákon a szentjánosbogarak fénnyel színezett nászrepülésében gyönyörködhetnek a túrákra érkezők. Június második felében láthatjátok a szentjánosbogarak rajzását az ország több helyszínén. Mutatjuk, hogy hol és mikor lesznek túrák.
2023. május 1-jétől kétféle új bérletet vezettek be, a vármegyeit és az országbérletet. Sok még a félreértés, a kérdés, mikor éri meg egyáltalán? Egy biztos, több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.
Attól függ mire szeretnénk használni. A botmixer ugyanis ritka példánya az olyan konyhai gépeknek, amelyek kicsik, de mégis sokoldalúak lehetnek. Elsősorban turmixolni tudunk velük, de ma már a legtöbb típushoz különböző kiegészítőket is vehetünk, melyekkel akár habverésre, aprításra vagy szeletelésre is alkalmasak. A Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb tesztjében 26 márka 95 termékét tesztelte nemzetközi együttműködésben. Vizsgálták a botmixerek különböző funkcióit, a könnyű kezelhetőséget, a zajszintet, a kivitelezés minőségét és a motor tartósságát is. A tesztelt 95 termék közül 65 típust nem csupán turmixolásra lehet használni, így valóban hasznos segítőnk lehet a konyhában egy jól megválasztott darab.
Miért tartunk otthon kézi mixert? Hát a palacsintáért! Na jó, csomó minden másért is lehet, de a palacsinta fontos szempont. A Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb tesztjében nemcsak palacsintatésztát kevert, hanem további 22 szempont szerint laboratóriumban tesztelt 27 terméket. Ráadásul 27 technikai paramétert is mért és összegyűjtött, melyek alapján könnyedén össze tudjuk hasonlítani a különböző kézi mixereket, hogy kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbbet. Mert bizony sok mindent tudnak, de mindegyiknek más az erőssége, ezért nem mindegy, hogy mire szeretnénk használni leginkább.
Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Ingyenes utazás a debreceni Villamoskarnevál járműveivel utazóknak -így köszönti a gyerekeket május utolsó vasárnapján a Debreceni Közlekedési Vállalat.
Nyerj az iskoládnak egy különleges előadást az ország egyik legismertebb ifjúsági szerzője és motivációs előadójával, Holden Rose-al, alias Kovács Attilával.
Bölény-etetés, cseresznyefesztivál, kenutúrák, szafari kaland, lápjárás vagy éjszakai programok... Május 29. és június 4. között országszerte sok helyszínen rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hetét. Gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron valamennyi nemzeti parkunkban. A nyitóhétvége Balatonfüreden lesz.
Ideális kertben, erkélyen és teraszon: szüretelj otthon saját epret május végétől az első fagyok beálltáig! Most egy eper illatú villámjátékot hoztunk, 10 db kúszó eperfa palántát és a hozzá való folyékony tápoldatot akár meg is nyerheted!
Igazi kaland megtalálni a kivezető utat az útvesztőkből! Összegyűjtöttünk néhány helyszínt: van köztük klasszikus sövénylabirintus, kukorica, földalatti, és meditációs labirintus is.
Bár nem új találmány, most újra egyre több szilárd sampon található az üzletek polcain és a webáruházakban. A gyártók és a kereskedők igyekeznek meggyőzni a fogyasztókat, hogy a klasszikus folyékony samponokhoz képest a szilárd samponokat előnyben részesíteni gazdaságosabb és környezetbarátabb döntés.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját. Az ingyenes eseményre bárki nevezhet, 26 helyszínen lehet majd birtokba venni a futópályákat.
Ha kikapcsolódni és szórakozni vágysz, akkor Pünkösd hétvégéjén a Pákozdi Nemzetközi Sárkányeresztő Találkozón a helyed! Sárkányok minden mennyiségben és formában, csodaszép természeti környezetben.
Vas vármegyében nincs talán olyan gyermek, aki óvodás- iskolás korában legalább egyszer ne kirándult volna Jelibe. Miért? Mert Közép-Európa legnagyobb rododendron gyűjteménye található az arborétumban, mely májusban csodakertté változik. Érdemes hát messzebbről is elutazni!
VB2023 elnevezéssel kedvezményes jegyet vezet be a MÁV-Volán-csoport Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére, az augusztusi budapesti szabadtéri atlétikai világbajnokságra.
Amikor lakásfelújításról, vagy építkezésről van szó, a számos fontos eldöntendő kérdés között előkelő helyen áll annak megválaszolása, hogy milyen ajtót, ajtókat válasszunk otthonunkba. Az ajtók ugyebár többféle funkciót is betöltenek. Egyrészt, esztétikai jelentőségük van, jó, ha színét, formáját, kialakítását tekintve illeszkedik a lakás hangulatához. Másrészt viszont az energiahatékonyság kérdése sem mellékes, főként manapság, amikor különösen oda kell figyelni erre a tényezőre.
Május 13-án negyvenhárom helyszínen rendeznek programokat országszerte, ahol várják a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, túrák, kiállítások, koncertek és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.
Május 7-ig még kitölthetik a középiskolások a tesztet, hogy május 26-án részt vehessenek a középdöntőbe. A nyertesek akár egy tengerparti nyaralással, elektromos rollerrel vagy laptoppal is gazdagabbak lehetnek!
Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.