Nagy a boldogság Péter Szabó Szilvi életében: az énekesnő első babáját várja, és bár még csak terhessége első felében jár, egy tesztnek köszönhetően nemrég az is kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt. Szilvi gyakran álmodozik arról, milyen lesz majd a gyermeke, a neveken is gondolkoznak már, a babaholmik megvásárlásával azonban várnak még egy kicsit.
Véget ért "Tölts és nyerj!" játékunk, melynek résztvevői üdülést nyerhettek egy általuk választott családbarát szálláshelyre. Nem kellett mást tenni, mint legalább 1 db kinőtt, megunt, nem használt gyerekholmit feltölteni az Imami ingyenes, online börzéjére, majd kiválasztani a legszimpatikusabb úticélt.
Megálmodta, megtervezte, létrehozta és vezeti a Hellóanyut, ami egy különleges hely: családbarát kulturális közösségi tér és ökokávézó, egy igazi oázis Budapest szívében. Mi a titka? Hogyan lett az álomból valóság? Mitől lesz gyerekbarát a város? Mit üzen az újratervező anyáknak? Lipták Orsival beszélgettünk.
A családszervezetek szoros együttműködését, egymás erősítését szorgalmazta a 260 tagegyesületet és hetvenezer tagot számláló Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által június 15-én megrendezett konferencia, melyen az Imami Egyesület is bemutakozott.
Domaszéken járt a Mosolyra Hangolók zenekar június 3-án, miután a Domaszék-Röszke ÁMK Kincskereső Napköziotthonos Óvoda megnyerte "A mi óvodánk" pályázat egyik fődíját. A koncert az ovis gyereknap megkoronázása volt sok-sok lelkes gyerekkel, óvó nénivel és szülővel.
Generációk nőttek fel meséin, gyermekek tízezrei rajongtak a kockásfülű nyúlért. Ezek a gyermekek pedig ma már a saját gyermekeiknek mutatják meg, vagy olvassák fel a meséit. Marék Veronika, aki nemrég vehette át a Pro Familiis díjat a csalad.hu-nak azt is elárulta, gyermeknek kell-e maradnia annak, aki rajzfilmeket készít.
A nagy nyári melegekben bizony kell, hogy valahová otthon is el tudjunk bújni hűsölni. A pihentető nyugtató alvás is jobban megy egy hűvösebb térben, mint az emeleti lakásban, ahol még a fekvés is fizikai fájdalom a nagy hőségben. A klíma berendezés nagyon jó, de vannak szabályok, amiket bizony be kell tartanunk!
Június 25-én a Múzeumok Éjszakája program országosan kiemelt helyszíne Kecskemét, ezért a hősök ebbe a városba jönnek! Első Kecskeméti Hősbemutató címmel szervez különleges programot a Hírös Agóra ebben az évben, amihez több felhívás is kapcsolódik. Szabó Csabával a program szervezőjével beszélgettünk.
A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőtteknek számítanak; a diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, a személyi jövedelemadó mértéke tizenöt százalék, amelyet a munkaadó adóelőlegként von le a bruttó bérből - hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Ha nyár, akkor fesztivál. Összeszedtük júniusban merre érdemes hazánkban vakációzni, ha aktívan szeretnénk a szabadidőnket eltölteni. A legjobb családi fesztiválokat gyűjtöttük össze nektek!
Június 15-ig tart "Tölts és nyerj" játékunk, melynek résztvevői üdülést nyerhetnek egy általuk választott családbarát szálláshelyre. Bemutatjuk a lehetséges úticélokat!
Olvasói levél érkezett hozzánk, egy fiatal testvérpártól, egy férfit keresnek, aki anno megkapta édesapjuk szívét. Most mi kérjük olvasóinkat, hogy az internet adta lehetőségével segítsünk nekik közösen megtalálni:
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a bicikliszezon kezdetével gyermekkerékpárokat és kerékpáros gyermeküléseket ellenőrzött. A vizsgálat során 5 db gyermekkerékpárból és 3 db kerékpáros gyermekülésből történt mintavétel Az ellenőrzés során veszélyesnek bizonyult négy darab gyermekkerékpár (két márkajel nélküli, egy Polymobil és egy Haro gyermekbicikli) valamint egy darab gyermekülés (Kross márkajelű).
Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A paleolit étrend fő jellemzője, hogy olyan ételeket fogyasszunk, melyek minél kevesebb feldolgozással és minél természetesebb alapanyagokból elkészíthetők.
Az e-food kínálatában minden nap többféle paleo leves, főétel közül választhatunk és a desszertről sem kell lemondanunk, mindezt a házhosszállítás kényelmével!
Pedig ez az ország legnagyobb gyermekfesztiválja, mely idén már 15 éves. Június 4-től 26-ig minden szombaton és vasárnap Generali Gyerek Sziget ingyenesen.
2016. május 21-én került megrendezésre a Millenáris Park B épületében az idei Női Karriernap rendezvény. Több mint 60 vállalat, több mint 400 álláshirdetéssel vett részt. Emellett 9 előadás, 7 meet up és 300 feletti személyes tanácsadás közül választhattak az érdeklődők.
Biztos te is kíváncsi vagy, hogyan készül a csokoládé. Félelmetes hely egy atomerőmű? Tényleg robotok gyártják az autókat? A LEGO birodalma maga álomország? A Magyarországon működő gyárak és üzemek közül összegyűjtöttünk párat, amelyek felkészülten, körbevezetéssel és látogatóközponttal várják az érdeklődőket. Családok, csoportok és osztályok is részt vehetnek, betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón bejelentette: gyermeknapi programokkal, egyebek mellett interaktív tárlatvezetéssel várják budapesti és vidéki múzeumok a családokat vasárnap. Számos múzeum díjmentes belépést biztosít nemcsak a diákoknak, hanem a kísérő szülőknek is - mondta.
Csak akkor lehet sikeres egy állam, ha a közjó iránt elkötelezett emberek működtetik, akik egyszerre lelkesek és profik, akik nemcsak a szívüket, hanem a kezüket és az eszüket is hozzáadják a munkájukhoz - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Pro Caritate és a Pro Familiis díjak átadásán.
Országos kompetenciamérést tartanak szerdán az ország szinte összes iskolájában, több mint 266 ezer diák részvételével - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.