A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat, amelynek beadási határideje július közepe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen.
A gyermekvállalás erkölcsi érték és nem csak az anyagiak meglététől függ - mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki budapesti ülésén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyben az NFFT vezetője is. Az ország népesedési helyzetének szentelt ülésen Kövér László rámutatott: társadalmi szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a gyermekvállalást erkölcsi értéknek tekintsék az emberek Magyarországon.
Ez volt a fő üzenete a Család a médiában, média a családban című konferenciának, amelyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezett a nemzetközi családnap alkalmából. Hogyan befolyásolja a média a családot? Milyen a családkép a reklámokban? Mit tehetnek a civilek a családbarát szemlélet kialakításáért? Sok egyéb kérdés is szóba került.
Czene Attila szerint 800-900 ezren fognak aktívan részt venni jövő szerdán a Kihívás Napján, amelynek célja a mozgás és a sport népszerűsítése.
A főszervező Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke a keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idehaza 25 éves múltra visszatekintő, országos méretű rendezvényen bő két étvized alatt eddig több mint 1600 település lakóit mozgatták meg.
Megszűnik a családi napközi jogintézménye 2017. január elsejével, és családi bölcsőde lesz a három éven aluli gyermekeket ellátó szolgáltatási forma elnevezése. A családi bölcsődékkel kapcsolatos tudnivalókról Dr. Mátay Katalint, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnökét kérdezte a csalad.hu.
Véget ért a 2015/2016. évi "A mi iskolánk" pályázatunk, melyben szülők oszthatták meg véleményüket gyermekük intézményéről, pedagógusairól. A pályázat célja az volt, hogy szülői véleményekkel segítse az intézményválasztás előtt álló családokat, és képet adjon az egyes intézmények főbb jellemzőiről, erősségeiről.
A Család Nemzetközi Napja (május 15.) alkalmából facebook kampányt indítanak az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés szervezői szerte Európában.
A Kaposvártól 10 km-re, Szennán élő Patak család egyike volt a 2015-ös Év Nagycsaládja címre jelölteknek. A mérnök apa, Patak Norbert a népzene szerelmese, a Lázi Dombi Kulturális Egyesület egyik alapítója. „4 terhesség, 5 gyerek, 7,5 év szoptatás” olvashatjuk Patak Gyöngyvér: Szoptass ügyesen! című könyve kapcsán a szerzőről. Gyöngyvér tanár, és a családok és anyák támogatásának híve, ezért hívta életre a családi információs portált is, a Kaposvárimami-t.
Csúcsot dönt idén a bárányhimlős megbetegedések száma Magyarországon, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint április közepéig mintegy 17 ezer fertőzést regisztráltak, ez az ötéves átlagértéket is meghaladja - olvasható a Házi Gyermekorvosok Egyesületének közleményében, amelyet egy szerdai, a témában tartott budapesti sajtótájékoztató alkalmából juttattak el az MTI-hez.
A PATENT Jogvédő Egyesület felmérése szerint nem megfelelő Magyarországon a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos esetek kezelése és megítélése a bíróságokon.
Az európai védőoltási héten az idén arra hívják fel a figyelmet, hogy Európa még soha nem állt ilyen közel a kanyaró és rubeola teljes felszámolásához - közölték az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodája és az Országos Epidemiológiai Központ közös sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Védőnők, szoptatási tanácsadók, lelkes anyukák, egyházi munkatársak, könyvtárosok, dúlák szerveznek rendszeres alkalmakat, klubokat a kisbabás szülőknek. A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom pedig nekik rendezte meg a baba-mama/papa klubok találkozóját 2016. április 16-án Budapesten, ahová Nyíregyházától Pécsig, Szegedtől Sopronig érkeztek a résztvevők.
Az V. Országos Szépíró Verseny döntőjén közel 300 fős mezőnyből kerültek ki a kézzel legszebben író diákok. A Nagy Imre ÁMK-ban április 16-án a szépírásban versenyeztek a sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) zavarral küzdő 6-18 éves diákok. A Magyarországon egyedülálló rendezvénysorozat záró eseményét az Imami is támogatta.
"A mi iskolánk", "A mi óvodánk" és "A mi bölcsődénk" pályázatban országszerte több ezer szülői osztotta meg véleményét gyermeke intézményéről, pedagógusairól. Ezek a visszajelzések óriási segítséget jelentenek a bölcsőde-, óvoda- és iskolaválasztás előtt állóknak, de fontos visszajelzést jelentenek az intézményekben dolgozóknak is. Budapesten két országos fődíjat és egy helyi díjat adtak át ünnepélyes keretek között a Budapestimamik a szerencsés nyerteseknek.
2016 április 28-án ismét Lányok Napja, immár 5. alkalommal Magyarországon. Egy nap, amikor találkozhatsz szakemberekkel és kipróbálhatod magad és a képességeidet. Minden középiskolás lány részére nyitott a lehetőség a csatlakozásra: a nap, amikor sok vállalat, kutatási intézmény, egyetemi laboratórium nyitja meg kapuit a lányok előtt a tudomány és a technológia, a kutatás és az informatika területén.
Minden gyerek (és még talán felnőtt is ;) ) szeret belecsöppeni a mesék, a titkok és a rejtélyek világába. Mi is. A Varázskastély interaktív kiállítás és játék egy ragyogó lehetőség volt erre.
A statisztikák szerint átlagosan minden hatodik gyermek eltérő fejlődésű. Az eltérő fejlődés, amennyiben idejében kiszűrik, korai fejlesztéssel az esetek többségében akár néhány hónap alatt korrigálható. Ilyen fejlesztés hiánya viszont tanulási-, értési- vagy mozgás zavarokat eredményezhet majd később, az iskolában.
Magyarország legizgalmasabb helyszínei közül válogattunk osztálykirándulás célpontokat. Minden megyéből találsz egy-egy látványosságot. Hogy idén tényleg izgalmas helyek közül tudjatok válogatni a szülőin:
Legújabb pályázat összefoglalónk igencsak sokszínű. Nálunk épp aktuális a K&H rajzpályázat témája, hiszen lányaim nagy gyűjtésbe fogtak. Elhatározták, hogy megtöltik a perselyt. Hogy ki mire gyűjt, vagy hogy látja a takarékoskodó a családot? Az elkészült rajzokból kiderül.
Csaknem harminc budapesti és vidéki független könyvesbolt várja koncertekkel, foglalkozásokkal, vetítésekkel, irodalmi és egyéb programokkal a látogatókat a Kis könyves éjen csütörtökön kora délutántól éjfélig.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.