Jelenlegi hely

Augusztus 20. - Programok Budapesten

Isten éltessen Magyarország! Augusztus 20-án az államalapítást, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük, ezen a napon és az egész hétvégén színes programokkal várják a családokat a fővárosban: koncertek, mesterségek ünnepe, magyar ízek utcája, légi- és vízi parádé és a megújult, látványos tűzijáték.

A központi rendezvények három napon keresztül tartanak. A Mestersége ünnepe már augusztus 17-én elkezdődik a budai Várban, míg a Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazár előtt augusztus 18-án, vasárnap nyílik meg és a három napon át várja a látogatókat a Kárpát-medence népi gasztrokultúrájának bemutatásával. A Magyar Ízek Utcáján meg lehet kóstolni a Szent István-napi kenyeret és Magyarország tortáját, ami idén a Boldogasszony csipkéje elnevezésű mű lett.

Lesznek gyerekprogramok és koncertek, fellép mások mellett a Hooligans, Deák Bill Gyula, a Beatrice és a Csík Zenekar.

Idén több mint 26 ezer látványeffektet használnak az augusztus 20-i esti tűzijátéknál, amelyet a legkorszerűbb speciális szoftver segítségével terveztek, a zenei aláfestés üteméhez hangoltan. A tűzijátékot kilenc helyszínről (a Duna két szakaszán összesen hét uszályról és pontonról, a Lánchídról, valamint az Erzsébet hídról) lövik fel és idén is lesz meglepetés.

Programok a Duna-parton, Magyar Ízek Utcája – téma a magyar konyhák a Kárpát-medencében, Mesterségek Ünnepe

Családi programok, koncertek

augusztus 18.

Várkert-Multi terem gyermekprogramok:

  • 10.00  - Kolompos Együttes
  • 11.00  - Palya Bea

Clark színpad:

  • 10.00-10.40 - Térzene: Pénzügyőr Zenekar
  • 11.00-11.40 - Térzene: Készenléti Rendőrség
  • 14.00-15.30 - Beatrice
  • 16.00-17.30 - Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar
  • 17.30-18.00 - Nemadomfel Együttes
  • 18.30-19.30 - Ferenczi György és a Rackajam
  • 19.30-21.00 - Póka-Tátrai Regeneráció
  • 21.30-23.00 - Deák Bill Gyula

A Várkert Rakparton folyamatosan: gasztro színpad, térzene

augusztus 19.

Várkert- Multi terem gyermekprogramok:         

  • 10.00-11.00 - Gyerekprogram Szalóki Ágival
  • 11.00-12.00 - Alma Együttes

Clark színpad:

  • 10.00-10.40 - Térzene: Pénzügyőr Zenekar
  • 11.00-11.40 - Térzene: Készenléti Rendőrség
  • 13.00-14.00 - Vastag Csaba
  • 14.00-15.00 - Kovács Kati
  • 15.30-16.30 - Stereo Swing feat Szűcs Gabi
  • 16.30-17.30 - Parno Graszt
  • 18.00-19.00 - Balkan Fanatik
  • 19.30-21.00 - Supernem
  • 21.30-23.00 - Hooligans

A Várkert Rakparton folyamatosan: gasztro színpad, térzene

augusztus 20.

Várkert-Multi terem gyermekprogramok:

  • 10.00-11.00 - Kovácsovics Fruzsina 
  • 11.00-12.00 - Kaláka Együttes

Clark színpad:

  • 13.00-14.30 - Csík Zenekar
  • 15.00-16.00 - Cimbaliband
  • 16.30-18.00 - Szirtes Folkestra
  • 18.30-20.00 - Bagossy Brothers Company

A Várkert Rakparton folyamatosan: gasztro színpad

Központi rendezvények - augusztus 20.

08.00 - Szent István Napi Ünnepség a Kossuth téren

I. Zászlófelvonás az ünnepség kezdetén
Beethoven: István király nyitány, István a Király rockopera részletek (Fellépők: Óbudai Danubia Zenekar, Honvéd kórus)

II. Tisztavatás
Köszöntőt mond Benkő Tibor, honvédelmi miniszter

III. Áder János ünnepi beszéde
Himnusz

09.15-10.00 - Légi parádé a Duna felett

09.30-18.00 - Szent Korona látogatás az Országházban

10.00-12.00  - Katonazenekari parádé és bemutató a Kossuth téren a Dunánál

17.00            - Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenet a Szent István Bazilikában

18.00-21.00  - Születésnapi kívánságlánc a Petőfi Rádióval

21.00            - Ünnepi tűzi- és fényjáték a Dunán

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére