Jelenlegi hely

A Balti-tenger lengyel partvidékétől a magyar pusztáig

Nemzetközi pályázat 6-8.osztályos iskolásoknak a lengyel Wolinski Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park környezetében élő fiatal generációjának természettel kapcsolatos tudásának bővítésére, valamint azok bevonására.

Pályázati felhívás a Természetvédelem Határtalan - „a Nemzeti Parkok Barátai Klub“ projektben való részvételre

A Lengyel Falufejlesztési Európai Alap Alapítvány a lengyel Wolinski Nemzeti Parkkal és a  Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen meghívják az egyes érintett nemzeti parkok területén, vagy a nemzeti parkokkal határos, illetve azok környezetében fekvő, max. 40 ezer fő lakosú településeken működő általános iskolákat (vagy egyéb, korosztályban megfelelő oktatási intézményeket) a  Természetvédelem Határtalan- „a Nemzeti Parkok Barátai Klub“ oktatási pályázaton való részvételre.

„A Balti-tenger lengyel partvidékétől a magyar pusztáig“ nemzetközi pályázat

A projekt célja a lengyel Wolinski Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park környezetében élő fiatal generációjának természettel kapcsolatos tudásának bővítése, valamint azok bevonása különböző tevékenységekbe, melyek segítenek felépíteni a park pozitív megítélését, megismerni annak feladatait és szerepét a helyi társadalomban. A projekt fontos részét képezi a „A Balti-tenger lengyel partvidékétől a magyar pusztáig” nemzetközi pályázat, melynek keretében a tanulók elmélyítik tudásukat a lengyel Wolinski Nemzeti Parkról és a Hortobágyi Nemzeti Parkról. A növény és állatvilággal kapcsolatos tudás felmérése mellett a fiatalok számos egyéb tevékenységet is feladatul kapnak. Ezeket a pályázat résztvevői az egyes fordulók elkezdésekor fogják megtudni.

A pályázat, 6-8.osztályos, a projekt szabályzatának mellékletében említett iskolák tanulóinak szól. A két ország három-három győztes csapatának nyereménye 2x5 napos tanulmányi út. Ezen túlmenően, az a hat iskola, melyek tanulói a legtöbb pontot elérték a pályázat során, tárgyi nyereményt kapnak, a környezeti neveléssel kapcsolatos iskolai didaktikai eszközök fejlesztésére.

A projektben részt venni kívánó iskolák 2026. október 13-ig jelentkezhetnek. Az egyes iskolák korlátlan számú 3 fős csapatot benevezhetnek.

Itt olvasható a Pályázat Szabályzata az összes szükséges melléklettel együtt.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
Ugrás az oldal tetejére