Jelenlegi hely

A magolás ideje lejárt – élmény kell a tanuláshoz!

"Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra.” – vallotta a méltán világhírű Öveges József professzor, aki messze földön híres volt gyakorlatorientált oktatási módszeréről.

A XX. század oktatási forradalmára, a Magyar Televízió 100 kérdés című műsorának főszerkesztője volt, 135 alkalommal szerepelt nagysikerű sorozataival. Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését segítő kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült. Hitt az élő szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna. Népszerűvé vált, a “fizika varázslójának” nevezték.

 

Ma is kellenének ilyen szemléletű tanárok és szülők is, hisz a kíváncsiságot otthonról is hozhatjuk, sőt. Az élmény alapú oktatás visz előre. Az ország legnépszerűbb történelem tanáraként emlegetett Jocó bácsi, alias Balatoni József naponta oszt meg hasznos tanulási tippeket a Jocó bácsi világa facebook oldalán. A lényeg a „hogyanban” rejlik.

Lehet úgyis történelmet tanulni, hogy bemagoljuk, de azt szinte azonnal elfelejtjük, vagy úgyis, hogy ha a lövészárkokról tanulunk, akkor megépítjük a barikádokat az osztályban a padokból és krétaháborút hirdetünk. Ezek után már minden diák boldogan keres idevonatkozó tartalmakat az okostelefonján és kérdez, mert a diák kérdezzen.  A mai diákok már pár kattintás utána kiderítenek minden eredményt, de a felfedezés örömét nem élik meg. Ebben segíthet a Da vinci Learning TV csatorna Pofonegyszerű című filmje (Vetítés: 2017. febr. 26. 19:30), ahol a kortársaktól tanulhatják el a gyerekek a műhelytitkokat.

fupr_5_pofonegyszerukep

Az Emmy Kids Award díjas sorozat – mely először látható magyar nyelven, s a Da Vinci Learning csatorna műsorán debütál –  minden epizódjában egy gyermek más-más országból érdekes kísérleteket és jelenségeket mutat be. Hogy készül a mágnes? Mi az a gravitáció? Mitől lebeg a műanyag? A tudományos kísérletek otthon is elvégezhetők! 

Iwan Hollandiából, Amanda Svédországból, Sebastian Chiléből, Aung Myanmarból és még sok más műsorvezető tanít érdekességeket a bennünket körülvevő világról. És ha a fantáziánk beindul, akkor irány a Da Vinci pizsamaparti sorozat, ahol szakemberek segítségével ismerkedhettek meg különböző tematikákkal az ottalvós helyszíneken. Természet, űrkutatás, történelem, csillagászat, filmezés … Felfedezés gomb ON! Kérdezzetek és keressétek meg a megfelelő válaszokat!

Kép:  Raynnan Francia Guayana-ból imád rakétákat építeni. Készítsük el a legegyszerűbbet, papírból. Zárjuk le egy henger végét. Húzzuk fel egy szívószálra, és fújjunk erősen bele. Milyen messze repült? Ha az űrbe, vagy majdnem az űrbe szeretnéd eljuttatni, készíts kilövő állomást, mondjuk pumpából.

Forrás: Felelős Szülők Iskolája

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére