Jelenlegi hely

Nem maradunk kultúra nélkül – Nézzünk élő közvetítéseket!

Színház, mozi, cirkusz, kiállítás a nappaliban? Tavasszal már kipróbáltuk, most újra otthonról élvezhetjük az előadásokat online közvetítéseken keresztül. Mutatjuk a elérhetőségeket.

A rendkívüli járványügyi helyzetben az élő produkciók szerepét átveszik az élő közvetítések, online verziók. Egy ideig nem mehetünk moziba, színházba, kiállításra, koncertre, sem egyéb rendezvényekre, így csak ezen a módon tudjuk követni a kulturális eseményeket.

Összeszedtük, hogy mi a kínálat:

Színpad ON

Nemrég két olyan platform is alakult, ami kifejezetten előadások közvetítésére jött létre. Az eSzínház szeptemberben nyílt meg, és felületén élő, illetve rögzített produkciók megtekintésére is van lehetőség.

Az eSzínházat az Alapítvány a Magyar Színházakért szervezet hozta létre a színházi szakma aktív bevonása és elköteleződése mellett. Az online platform olyan színházak előadásait közvetíti, mint a Katona József Színház, a Vígszínház vagy a Radnóti Színház, és Örkény Színház, de rögzített előadásként más produkciók láthatóak. Közvetítenek premiert is, egyelőre a Szépművészeti Múzeum egyik Textúra-előadását.

A műsoron olyan előadások is megtalálhatók, mint A padlás 1000. előadása a Vígszínházból, a 2020-as POSZT versenyprogramjába bejutott Bánk bán a Katona József Színházból vagy a Molière – the Passion a Radnóti Miklós Színházból.

Novembertől élőben streamel a SzínházTV, aminek célja, hogy otthonról, külföldről és vidékről is nézhessünk élő színházi előadásokat, életben tartva ezzel a színházi szakmát éppúgy mint a közönség szeretetét.

A Jurányi Ház Egy őrült naplója című előadásával indulnak a közvetítések, de egy-egy estére a Centrál Színház, a Játékszín és a Katona József Színház is megnyitja kapuit. Exkluzív tartalmakkal is készülnek, kulisszatitkokkal, beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.

A Kulteátrum is streamel előadásokat: monodrámát, két-háromszemélyes színházi produkciókat, önálló esteket.

Novemberben indult a SzínpadON, a Madách Színház online színháza, műsorfolyam a Madách Dekameron nevet viseli. Az idei új bemutatóikat elsősorban a virtuális térbe helyezik át.

Távmozizz otthon!

Legalább egy hónapra bezárnak a mozik. A Távmozi online platformon továbbra is nézhetünk filmeket. A Távmozi fesztiválokkal, napi több előadással várja a nézőket, pl. a 18. Olasz Filmfesztivál még tart.

November 18-án, az European Cinema Night keretében a Berlin Alexanderplatz új változatát vetítik, a film után Zoom-beszélgetéssel. November 24-én kezdődik a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál. November 21-én egy díjnyertes animációs válogatással (Anilogue Warmup) már az Anilogue fesztiválra készülnek, amelyre november 25-29-én kerül sor.

Az ínyenceknek ajánlják november 17-én a Fórum Kino sorozatban A Fal című filmet, december 15-én pedig az Osztrák Kulturális Fórum jóvoltából egy igazi karácsonyi filmet, a Ló az erkélyen című gyerekmozit és mindkettőt ingyenesen.

A játékfilmeken és az animációs alkotásokon kívül a dokumentumfilmek rajongói is készülhetnek: decemberben indul útjára a Finn Filmklub sorozat.

A Verzió Filmfesztivál (november 10-22.) az ötven film a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi és hazai témákat hozza el, nyitófilmként pedig, Magyarországon elsőként, a 76 nap-ot, amely a jelenleg is zajló világjárvány epicentrumának korai napjairól ad hiteles tudósítást.

November 13. és 15. között rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet, rendhagyó módon online. Lesznek örök klasszikusok és a legújabb rajzfilmek, a 200 film között minden korosztály talál kedvére valót!

Cirkusz

Nem maradunk cirkuszművészet nélkül, december végéig látható a Fővárosi NagycirkuszbanTündértánc – Nővarázs, amely a klasszikus cirkusz határait kitágító, egyedi hangulatú előadás. Hogyan lehet közös pontokat találni a cirkusz- és a képzőművészet között? Mi a közös egy festményben és egy cirkuszi számban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ az előadás a cirkuszművészet varázslatos eszközeinek segítségével.

Múzeum

Látogass el virtuálisan a múzeumokba, kiállításokra! Ezekben a magyar múzeumokban tehetsz egy kellemes virtuális sétát: Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Budapesti Történeti Múzeum, Műcsarnok, Petőfi Irodalmi Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Magyar Természettudományi Múzeum

Hetente bővülő tematikus virtuális kiállításokat nézhetsz a MaNDA adatbázisban

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Különleges adventi naptárak a világból

Különleges adventi naptárak a világból

Kezdődik az ünnepi visszaszámlálás, az adventi kalendáriumok ablakai fokozatosan feltárulnak. De nem csak a gyerekszobákban találhatóak, hanem több helyen a városok utcáin is elkápráztatják az embereket.
5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

Itt van a csúnya, sötét november, és vele együtt a hajlam a búskomorságra, letargiára, depresszióra, amit csak súlyosbít az újra támadásba lendült vírus okozta emberpróbáló helyzet, mely még a reményt hozó, közelgő advent fényeire is árnyékot vethet. Itt az idő felvenni a kesztyűt, mielőtt túl mélyre süllyedünk!
Adventi koszorú-pánik - tippek,ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik: tippek, ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik? Jogosnak tűnik az első adventi vasárnap előtt. Gyors megoldások, ihletadó fotók... gyere, szemezgess, még van időd vasárnapig!
Karácsonyi trendkörkép 2020

Karácsonyi trendkörkép 2020

Avagy szivárványos úszógumis unikornis vagy monokróm sötétkék-arany díszek lesznek a fádon? Te mit választanál? Gyere, nézd meg a világ legnagyobb karácsonyi trend vásárát és a hazai kínálatot!
Ugrás az oldal tetejére