Jelenlegi hely

Randevú egy életen át – Házasság Hete 2019

Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain hiteles példákon keresztül azt mutatják be, hogy házasságban élni jó. 

2019. február 10-17. között rendezik országszerte a Házasság hetét. Célja, hogy pozitív példákkal segítsék a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtsanak a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjanak azok számára, akik házasságban élnek. 

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 4 kontinens 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A kezdeményezés programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, 4 gyerekes édesanya. 

Magyarországon a szervezők minden évben egy közismert házaspárt kérnek fel, hogy legyenek a rendezvény "arcai", akik hitelesen képviselik a rendezvény üzenetét, értékeit. Egy jelmondatot is választanak az évre. Idén a Házasság hete arcai Dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. Az általuk választott mottó, illetve a hét témája: "Randevú egy életen át"

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték.

A szervezők hisznek abban, hogy a krízisek idején nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Számtalan nagyváros, település, közösség részvételével szerveznek változatos programokat: előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat, koncerteket, megszólalnak közéleti személyiségek.

"A házasság hete bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt."

Központi programok

2019. 2. 11. - Gyűrű-kúra újratöltve
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, kezdés: 18.00

Előadó: Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta

2019. 2. 12. - Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Helyszín: ELTE ÁJK, Aula Magna, kezdés: 18.00

Résztvevők:
dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta – a házasság hete idei arcai;
Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója és felesége, Fábián Monika;
Sapszon Borbála karnagy és férje, Varga Márton.
Moderátor: Mohay Bence sportriporter

2019. 2. 13. - Szabad egy táncra? 
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, kezdés: 18.00

Hogyan építsük újra kapcsolatunk egységét, és őrizzük meg a házasság frissességét? Interaktív tánctanulás és beszélgetés pároknak Erdőfi Dániellel és Erdőfi Annával, a Rebuild – Párkapcsolat-építő Tánc® módszerének kidolgozóival.

2019. 2. 14. Családról és munkáról - Családbarát konferencia a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, kezdés: 10.00

Családbarát konferencia a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében

2019. 2. 15. - Vitaminok és nyomelemek a házasságban
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, kezdés: 18.00

Előadók: dr. Gorove László és Gorove Kriszta, a házasság hete idei házaspár arca

2019. 2. 16. Intimitás a házasságban
Helyszín: TIT Stúdió, kezdés: 17.00

Selmeczi László és Selmeczi Ottilia lelkigondozók előadása.

Budapesti programok

  • Előadás és beszélgetés - Helyszín: Svábhegyi Református Templom, Időpont: 2019. 2. 10. 17.00 
  • Szerelmesek miséje - Helyszín: Országúti Ferences Plébánia, Időpont: 2019. 2. 13. 19.00 
  • Házas esték - Lothringer Évával - Helyszín: Országúti Ferences Plébánia, Időpont: 2019. 2. 14. 19.30 
  • A jó párkapcsolat tanulható - Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház, Időpont: 2019. 2. 15. 18.00 
  • Apának lenni nagy lehetőség, szent feladat - Helyszín: Kelenföld Montázs Központ, Időpont: 2019. 2. 16. 17.00 
  • Hegedűs házaspár hangversenye és beszélgető estje - Helyszín: Klauzál Ház, Időpont: 2019. 2. 16. 19.00 
  • Házasodjunk Csepelen! - Esküvő kiállítás - Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház, Időpont: 2019. 2. 17. 10.00–14.00 

További információ és országos programok

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére