A szervezők immáron második alkalommal készülnek látványos nyílzáporral, íjászversenyekkel és közönségprogramokkal az augusztus hatodikán megrendezésre kerülő hagyományőrző találkozóra. A rendezvény házigazdája Kassai Lajos, a lovasíjászat modernkori megteremtője, az esemény helyszíne ugyancsak az ő birtoka, a nemzetközileg is jegyzett, Somogy megyei Kassai-völgy. A szervezők egyaránt várják mindazokat, akik civil ruházatban, modern íjászfelszereléssel*, illetve tizedik századi korhű viseletben és eszközökkel, s azok szakszerű használatának tudásával érkeznek az együttlövésre. Az esemény nyitott azon civil érdeklődőknek is, akik kíváncsiak honfoglaló őseink világára.
Vajon hogyan lehet a romantikát belecsempészni egy családi vakációba? Milyen praktikákat lehet bevetni annak érdekében, hogy az együtt töltött időben sem feledkezzünk meg egymásról? Azt gondolom könnyedén, csak egy kicsit tervezzünk előre. Hoztam 5 tippet, melyet ti is bevethettek akár azonnal. – Ihász Anita párkapcsolati tréner írása.
Már több mint százezren látták a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítását. A különleges tárlat július 17-ig van nyitva, adunk néhány praktikus tanácsot a látogatáshoz. Orsi, a Barangoló család bloggere megosztotta velünk hasznos tapasztalatait:
Szórakozás és kirándulás egyszerre a Bakonyban: első alkalommal Stelázsi Zircen a Bakony és a nyár szívében! Négy napig válogathatunk a programokkal teli polcról!
Egy ország mosolyát szeretnék előcsalogatni június 28-án hazánk lelkes és a közös jóért örömmel adakozó „virágos” szakemberei (virágüzletek, kertészeti árudák, faiskolák), vagyis újra itt a nagysikerű VIRÁGGAL EGY MOSOLYÉRT országos akció.
Tudjuk, hogy mindannyian nagyon sokat dolgoztatok egész évben! Azok, akik a legtöbbet, most akár komoly kedvezményekre is válthatják országszerte több helyen! Összegyűjtöttük, hova és miért érdemes menni!
Bolygóegyüttállás? Bolygóvonat? Bolygósorakozó? Bolygóvonulás? Bolygóösszeállási Együttható? Mit látunk? Mit nem látunk? Merre nézzünk? Mikor keljünk?A Zselici Csillagpark közzétette a legfontosabb tudnivalókat!
Egyedülálló lehetőség a tehetséges magyar hallgatóknak az MCC Egyetemi Programja. Tehetséggondozás és képzés személyre szabottan, nemzetközi ösztöndíjakkal.
KRÉTA üzenettől a nyári táborokon át az osztályfőnöki órákig sokféle módon próbálják majd elérni a diákokat, pedagógusokat az Elf Bar káros és illegális használatával kapcsolatban. Keresik és büntetik a terjesztőket, de mit tesznek a kiskorú felhasználókkal?
Az esti sétákon a szentjánosbogarak fénnyel színezett nászrepülésében gyönyörködhetnek a túrákra érkezők. Június második felében láthatjátok a szentjánosbogarak rajzását az ország több helyszínén. Mutatjuk, hogy hol és mikor lesznek túrák.
Az apák fontossági szerepét nem kell érvelnünk, hiszen a gondoskodásuk, szeretetük, férfimintájuk és biztonságot adó jelenlétük ugyanolyan fontos, mint az édesanyáké! Ezért június harmadik vasárnapján az apaságot és a szülőséget ünnepeljük, mert bizony ki tudná magasabbra dobni, és ügyesebben elkapni a csemetét, mint ŐK?
Apák napja alkalmából olvasóink apás történeteivel köszönjük meg nekik mindazt a jót, amit a gyerekeinkért, a családjainkért tesznek.
De finom illatod van! Dohányzol? Nem, nem őrültem meg, és valóban a dohányzásról beszélek. Amivel kapcsolatban új járvány, őrület, divat - a megfelelő szót helyettesítsék be az olvasók – tombol a tinik között.
Egy kimerítő, élményekben gazdag kirándulás után nincs is jobb érzés, mint hazaérni – ám a jól megérdemelt pihenés mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy este fürdőzés után alaposan vizsgáljuk át a testünket, hogy minél hamarabb felfedezhessük az erdőből esetlegesen hazahozott apró „potyautasokat.”
A debreceni Ünnepi Könyvhét valamint új könyvsorozatának első kötetének megjelenése miatt látogatott el Debrecenbe Kovács Attila avagy Holden Rose. Vele beszélgettünk gyerekekről, motívációról, és nem utolsó sorban kamaszoknak szóló 10 pluszos könyvéről, a Lapátos fickóról.
Neked mi segít feltöltődni nyáron? Szükségünk van a testi-lelki pihenésre, megújulásra, de mi van akkor, ha nem tudunk hosszabban elmenni nyaralni? Adunk néhány otthonnyaralós tippet, van köztük taraszon borozgatós, naplementét nézős, fűben fekvős, hajnalig olvasós, sétahajózós élmény.
Idén 70 éve, pontosan 1952 június 7-e óta ünnepeljük Magyarországon június első vasárnapján a Pedagógusnapot. Belépünk az óvoda ajtaján és akár évtizedekig elkísérnek minket, velünk vannak, míg tanulunk. Sőt, sokszor tovább. Köszönjük!
Tudod, hogy mit csinál egy hivatásos mesélő? És azt, hogyan kell mesét gyűjteni? Szerinted mitől jó egy mese? Zalka Csenge Virág neve is olyan, mintha egy meséből lépett volna elő. Kifaggattuk, milyen egy ilyen mesés életet élni és hogyan lesz főállású mesélő valaki.
Egy olyan, az időseink biztonságát szolgáló lehetőségre bukkantunk, ami minden 65 év feletti magyar állampolgár számára ingyenesen elérhető. A jelzőeszközt igényelheti maga a felhasználó, vagy bármely családtagja, ismerőse. Mutatjuk a részleteket!
Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.