Jelenlegi hely

Zöldülő élet két kisiskolás fiúgyerekkel, egy elfoglalt férjjel és jó pár befogadott macskával

2018-ban Debrecenimami oldalán kitaláltuk Edittel, hogy júliusban csinálunk egy 15 napos kihívást a Műanyagmentes élet felé címmel.

Bevallom először a saját szemléletünk megfordítása volt a cél, de közben döbbentünk rá, hogy milyen sok anya gondolkodik hasonlóan mint mi. Nagyon sokan olvasták és sokan követtek minket, na nem az online térben lájkokkal, hanem a valódi környezettudatos család létrehozásában. A Debrecenimami másik szerkesztőjével Edittel a cikket itt találjátok!

Zöldülő élet két kisiskolás fiúgyerekkel, egy elfoglalt férjjel és jó pár befogadott macskával

Deli Adél 2 gyermekes édesanya – Debrecenimami marketingese és szerkesztője

Nekem nem elég a belső változás, a környezetemre is szeretnék hatni. Szűkebb családom, húgomék, szintén aktívan zöldülnek, édesanyám biokertje gyönyörű még a legnagyobb szárazságban is. A kertészkedés pedig vonzza a komposztálást, szelektív szemétgyűjtést, műanyagmentes életvitelre való törekvést.

Tágabb családunkban nálunk is az idősebb korosztály az, akit nehezebb meggyőzni, hiszen 70 évnyi szokás- és gondolkodásrendszert kell megváltoztatniuk, úgy, hogy ők még újdonságnak és jónak élték meg a modern kor változásait sokkal kényelmetlenebb gyerekkori életük után.

Iskolai tízórai, munkahelyi ebéd, kávéfüggés

A kész ételek és szendvicsek szállításához az évek alatt beszereztünk tartós műanyag illetve bambusztetejű üvegedényeket, kulacsokat és kávéspoharat. A gyerekek a kisebb-nagyobb műanyagokban hordják a szendvicseket, gyümölcsöt, zöldséget, kekszeket az iskolába. A gyerekek - félelmeimmel ellentétben - még egy dobozt és kulacsot sem hagytak el, és indulás előtt maguk töltik meg vízzel.

A munkahelyi ebéd melegítést igényel, így erre a célra bambusz tetővel rendelkező jól szigetelő üvegedényeket választottunk. A biztonságos szállítást egy erre a célra varratott bélelt pasis szállítótáska garantálja.

A kávéfüggőségem már több gondot okoz, naponta többször különféle helyzetekben szembesülök vele: egy váratlanul hosszabbra nyúlt intézkedős nap, külföldi utazások közben, közeledő fejfájásnál.

Akárhová indulok, biztos, hogy beteszem a táskámba a műanyag, lecsavarható tetejű kávéspoharam és a kulacsom. Már 8 éve hurcibálom magammal viszonylag következetesen a kávéspoharat. A legtöbb benzinkútnál, büfében, kávézóban értékelik a poharam és a tudatosságom. De mivel nem fér mindig a főző alá, így elővesznek egy papírpoharat, mert az befér, lefőzik a kávét, majd átöntik, és íme: újra van egy elhasznált nem lebomló pohár! Szégyellem, de migrénszerű heves fejfájás esetén – ha véletlenül nincs nálam a pohár – kényszerültem már rosszabb döntésekre. Bizony volt már papírpohár is a kezemben, de legalább műanyag tető és kanál nélkül.

Kulacs és uzsidoboz gyűjteményünk egy része

Vásárlás, főzés

Talán ebben van szükségem a legnagyobb tervezésre és tudatosságra, ez a leggyengébb láncszem. Nagy álmom, a textilszütyők beszerzése még várat magára. Ritkán adatik meg henteshez eljutni a dobozaimmal, de a műanyagba csomagolt húsból legalább a nagy kiszerelésűt választom.
Nagy textilszatyrok, kosár mindig az autóban. Spontán vásárlásnál inkább egy kiüresedett papírdobozba pakolok. Húsbeszerzésnél a hűtőtáskát favorizálom. Sokat főzünk, előre nagy adagokat (pl. 2-2,5 kg-ból készül a bolognai), amelyek mennek a mélyhűtőbe. Így nem vásárlok kis adag húsokat, évente 2x rendelünk házhoz kész kaját végveszélyben, és egyadagos ételeket sem veszünk. A maradékot vagy fagyasztjuk, újramenedzselésre kerül, vagy a macskáké, és a végső esetben öntjük a vécébe.

Rengeteg előkészített élelmiszer kerül be a családi biokertből üvegekbe, mélyhűtőbe a gyümölcsöktől a zöldségkrémekig, szárított gyógynövényekig és fűszerekig. Környékbeliektől vesszük a friss tojást, frissen vágott tanyasi csirkét, nyulat, bárányt.

Újrafelhasználás, értékmentés

A recycling matador élet is a műanyagmentesség és annak folyományaként a szemétmentes élet egy köztes állapota. A már meglévő tárgyakat újrahasználni, felhasználni, újragondolni vagy továbbadni olyannak, akinek hasznos lehet - nagyon fontos. Adományboltban, garázsvásárokon, turkálókban és használtcikk piacokon vásárolni is a környezet tisztelete. Hiszem, hogy kreativitással a régi tárgyaknak új élet, funkció adható. Ezt tartom szem előtt lakberendezés, kézműveskedés, de még játék közben is.

És ha mégis marad szemét: szelektálás

Régóta gyűjtjük a szemetet szétválogatva, a pár hónapos kendőbe kötött kicsivel cipeltük az üveget, papírt a gyűjtőszigetekre. A gyűjtés módja változott, de az elvek nem. Így az utóbbi években 2-3 hét is eltelik, míg a kommunális kuka tele lesz. Sajnos szelektív heti egy zsák és havonta egy kartondoboznyi papír is összegyűlik, van még mit javítani.

Mi az, ami nagyon zavar?

Az iskolai rendezvényekkor elhasznált és kidobásra kerülő egyszerhasználatos műanyagok. Egy kis összefogással és tervezéssel az osztályonkénti 1-2 zsák szemetet ki lehetne váltani névre szóló poharakkal, kancsós szörpökkel, szelektív szemétgyűjtéssel...  A jelenlegi helyzet a rendszer kényelméről szól, nem a gyerekek igényeiről. De a legfontosabb: a gyerekek közben megtanulnák, hogy milyen kevéssel mennyire nagyot lehet változtatni.

Tiszta lakás, arc, fog… avagy Takarítás kívül belül

Az ecet, mint a környezetbarát tisztítószerek alapja, eddig sem volt ismeretlen számunkra. Öblítő helyet a mosógépbe, vízkőeltávolításhoz egy kis citromsavval rásegítve, befőzéskor fertőtlenítéshez, ablakpucoláshoz… számtalan területen jó. Öko mosogatószereket veszek, és a takarékos adagolás miatt a mosogatószereket egy-egy kifogyott pumpás tárolóba tartom. Lebomló szivacsot használunk a mosogatáshoz, és textilkorongokat az arctisztításhoz. Kipróbáltuk az indiaiak gyökérfogkeféjét, de még nem lettünk rajongók. Tisztálkodó szerekben szappan és műanyagmentesség, natur termékek a vezérelv.

A gyökérfogkefe első használatkor: az íze vállalható (citromos, enyhén mentás), de hozzá kell szokni, hogy más jellegű fogtisztaságot ad

Mindketten szomorúan és nehezen éljük meg, hogy a körülöttünk élő emberek legnagyobb része nem vesz tudomást a környezetszennyezésről, az eldobható műanyagok problémájáról, a halmozódó szemétről, a szennyezett vizekről, a pusztuló természetről.

Érthetetlen számunkra ez a közöny. Ők hol élnek? Ezeknek az embereknek nincsenek gyerekeik, unokáik? Vagy értük majd jön egy űrhajó és elviszi őket egy másik bolygóra? Akkor nem indulhatnának most?

- debrecenimami -

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére