A Képmás-estek januárban és februárban az online térben változatos programokkal várnak. A játék szerepéről és hatásairól, majd az éneklés gyógyító erejéről hallhatunk ismert művészek és szakértők bevonásával. Téma lesz a régi korok és a ma emberének életének összehasonlítása, ezen belül az ismerkedés, illetve a gyereknevelés kérdései kerülnek fókuszba.
Vuk, a róka története először több mint 80 éve jelent meg egy gyűjteményes kötetben, töretlen népszerűségét viszont Dargay Attila 1981-es rajzfilmjének köszönheti a mesefigura.
Aki szülő, vagy sok időt tölt vagy töltött gyerekek között, az tudja, hogy egy 1 és egy 2 éves gyerek ég és föld. Ugyanígy egészen más egy 6 és egy 8 éves gyereket lefoglalni. Azonban a társasjátékok világa olyannyira sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben (sokak szerint kicsit több mint 2,5 évtizede, a Catan óta), hogy egészen kis kortól kezdve le tud kötni minket egészen felnőtt korig.
Az Imami lassan 11 éve igyekszik segíteni a gyermekes családokat, a Pécsi Karanténjárat működtetőjeként viszont sok idős egyedül élővel kerültünk kapcsolatba.
Gondolnád, hogy 26 éve minden január 22-én megünnepeljük a Himnusz születésnapját? A Magyar Kultúra napjának hívják, évről évre egyre több helyen és izgalmasabb programokkal emlékezve meg erre a mindnyájunknak fontos születésnapról.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben idén online Mackófarsangot tartanak január 30-tól február 2-ig, sok medvés tartalommal, letölthető családi foglalkoztatóval, kisfilmmel, sőt élő bejelentkezéssel, amelynek során az is kiderül, meglátja-e a medve az árnyékát.
Beteg a gyerek, 4 nap után unja már az összes amerikai csatornát, elolvasta a megkerülhetetlen kötelezőt (persze egy betűvel sem többet), unalmas az összes játék... kreatívanya meg dolgozna. 13+1 zombi és bombamentes film a gyerekkorunkból.
A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?
A 2020-as év eseménydúsnak mondható az ingatlanpiac szempontjából. Olyan váratlan történések alakították a gazdaság ezen szegmensét, mint a koronavírus vagy a kormányzati rendelkezések. Azt, hogy pontosan hogyan alakultak az ingatlanárak, az Ingatlannet.hu elemzéséből deríthetjük ki.
Egyre jobban közelítünk ahhoz az időponthoz, amikor középiskolába készülő gyerekeink nekikezdenek a központi írásbeli tesztnek. De az, ahogy idáig eljutottak, és az, ami a szóbeli felvételiig még rájuk vár, minden csak nem gyerek- és családbarát történet. Azért akad, ami segíthet. Például egy remek könyv.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a GimiMore csapata a 2020/21-es tanévben nyolcadik alkalommal szervezi meg az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyt (OKPV). A megmérettetésen az adott történelmi kor ismeretanyagának elsajátítása mellett nagy hangsúlyt kap a diákok prezentációs készségének és kreativitásának fejlesztése is. A verseny meghosszabbított jelentkezési határideje január 17. éjfél.
Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!
Közel 100 kiállító és 50 000 látogató. Hazai és külföldi felsőoktatási intézmények, nyelviskolák, szakképzések, duális képzések és a legújabb oktatási fejlesztések egy helyen! Idén rendhagyó módon online formában, 3 napon keresztül várja a látogatókat az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás.
Rendhagyó időkben rendhagyó kiállítások: virtuális képgaléria és kirakatkiállítás L. Ritok Nóra grafikusművész és tanítványai alkotásaiból Debrecenben. Felfedezésre váró igazgyöngyök.
Az optimizmus tanulható, érdemes megválasztani a harcainkat, a változás belőled fakad, aki tud, az fusson, szegezzük tekintetünket a reményre! Lélekerősítő, „hazavihető” gondolatok, amik jól jönnek az új évben!
Annak ellenére, hogy az okosórák egyre jobban teret hódítanak, csakúgy, ahogy a kindle-ek (e-book olvasók) nem fogják soha kiszorítani a „hagyományos” könyveket, a divatos karórák sem fognak soha kimenni a divatból… Hiszen annyi minden ruházati cikk és tartozék van, amellyel lenyűgözhetjük a többi embert és kifejezhetjük az egyéniségünket. Sőt, „szakértőknek” rengeteg minden mást is elmondhat egy karóra rólunk: szakmai vagy akár magánéleti információkat is.
Megérkezett Magyarország több településére is a Betlehemi Születés-bazilika örökmécseséről származó láng, hogy a magyar családok otthonába is békét és összetartozást hozzon.
A gyerekeknek a december maga a csoda. Óriási izgalommal várják a Mikulást, bontogatják az adventi naptár kincseit és még ezeknél is jobban várják a Jézuskát. Mi pedig szülőként próbáljuk minél tovább őrizni a csodát, fenntartani a varázst, ameddig csak tudjuk… Mert örökké sajnos nem lehet. Történnek ugyanis gikszerek, lebukások, vagy csak egyszerűen már nagyok lesznek a gyerekek és minden kiderül. Nézzük, hogy van ez nálunk és az Imamik háza táján. :)
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.