Mától elköszönünk egy újabb több évtizedes megkövesedett rendszertől, a hálapénztől. Jól gondold meg, hogy mától mivel köszönöd meg orvosodnak, szülésznődnek vagy éppen a család egyik tagját ápoló egészségügyi dolgozónak a segítségét.
A téli hónapok végén a bezártság mellett a pandémiás megszorítások a kamaszok életére is jobban rányomják a bélyeget. Különösen a középiskolások vannak most kiélezett helyzetben, hiszen ők az online tanulás hosszú hónapjaival a hátuk mögött várják a helyzet javulását. De a felső tagozatosok is szenvednek a sok bizonytalanság, beszűkült lehetőségek miatt. A serdülők jelenlegi helyzetéről beszél, és ad tanácsot Szigeti Réka, a Sulinyugi program szakmai vezetője.
Hogy miért kapjuk sokszor meg a „bezzeg az én időmben, mindig rendben volt a ház, finom főtt étellel az asztalon, pedig még ennyi elektromos csodánk sem volt?”. Hogy a mai lányok miért nincsenek felkészítve az életre? Van erre egy teóriám.
A bezártság és a beszűkült mozgási lehetőségek alaposan átalakították az edzőtermi kínálatot. Gyakorlatilag mindenki az online térben próbál érvényesülni, ami hatalmas választékot eredményezett. Válogatásunkban a kicsiktől a 60+os tornáig, a jógától a pilates-en át az intimtornáig végigvesszük a kínálatot.
Hogyan válik valaki függővé? Hogyan alakulnak ki a fóbiák? Stressz válaszok, az érintés ereje, az agymosás társadalmi színterei és más izgalmas témák is lesznek az idei Agykutatás Hetén. Online és ingyenes, minden korosztályt várnak!
100 éve született Zdeněk Miler és idén 65 éves a Kisvakond. Hogyan lett egy propagandafilmnek indult rajzfilmből világsiker? Miért lehet ma is aktuális a történeteinek üzenete? Mit olvassunk tőle, ha az összes Kisvakondot kívülről tudjuk már? Meglepetések Kisvakond-rajongóknak!
Ugye tudod, hogy 2021. február közepétől nagy változás történt a hazai társadalombiztosítás terén? Kellemetlen meglepetés érhet, ha nem fizeted a járulékot, de megharap egy ismeretlen kutya, előfordulhat, hogy több százezer forintot kell fizetni pl. egy magas vérnyomás okozta esés, vagy autóbalesetben történt sérülés után.
Sok szülő panaszkodik arról, hogy úgy érzi, nincs eszköz a kezében, amivel motiválni tudná gyermekét, legyen szó feladat megoldásáról vagy otthoni teendők ellátásáról. Ez az elmúlt időszakban több családban is kicsúcsosodott. Ehhez próbálunk néhány ötletet, megoldást adni, ami segíthet motiválni gyermekünket. Sőt hoztunk Nektek egy szuper letölthető jutalomtáblát is!
Már megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus (Covid-19) elleni védettséget igazoló kártyáról szóló rendelet. Egy hónapon belül megérkeznek az oltási kártyák.
Elő az edényekkel és a vízzel, készíts ezekben az igazán nagy mínuszokban tortát, szíveket vagy mécsestartókat jégből! Nem csak a gyerekek, de romantikus lelkek, dekorőrültek is élvezni fogják a jéggel való alkotást.
Gyermekeink gyakorta otthonosabban mozognak az online térben, mint mi szülők. Februárban minden napra jut egy kérdés, egy téma, amit a szülőknek szóló kihívás alapján teljesíthetünk. Hallgassuk figyelmesen a gyerekeinket, a gondolataikat, véleményüket, barangoljunk egy kicsit közösen is az online térben. Ebben segít a Rendőrság által összeállított táblázat és tippek a beszélgetések beindításához.
A Dévény módszer jótékony hatásást senkinek sem kell bemutatnom, nagyon sikeres és hatékony mozgásterápia ez a babák számára. Gyakorlatilag a baba születése után bármikor el lehet kezdeni, és minél hamarabb kezdik a csecsemők kezelését, annál hatékonyabb, sikeresebb lehet a mozgásfejlesztés.
Úgy tűnik, az esküvő előtt igencsak babonás egész Európa, elég csak a "valami régi, valami új, kölcsönkért és valami kék" hagyományára gondolnuk. De sok, ennél kevésbé ismert, gyakran megmosolyogtató vagy irigylésre méltó szokás van európaszerte.
Közeledik a Házasság Hete és a Valentin nap, ilyenkor talán többet gondolunk a párkapcsolatunkra, és közös időtöltéssel, apróbb ajándékokkal, gesztusokkal igyekszünk kifejezni, hogy a társunk fontos számunkra.
Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain hiteles példákon keresztül azt mutatják be, hogy házasságban élni jó!
A Fővárosi Nagycirkusz Dinasztiák című műsora a magyar artistaművészet kiválóságainak produkcióit vonultatja fel. A február 13. és április 18. között megtekinthető műsorban háromhetente különböző fellépőket és számokat láthat a közönség.
Lehet valaki boldog, kiegyensúlyozott felnőtt rossz gyermekkorral, bántalmazó szülői vagy nevelői háttérrel? Az új dokumentumfilmben megjelenő szereplők – az ismert humorista, az író, a tréner és a szociális munkás – mind „pszichológiai csodák”, akiknek nem adatott meg a gyermekkori meleg és elfogadó légkör, súlyos traumákat éltek át, és mégis „normális” életet tudnak élni, szülőként, nevelőként bizonyítani. Mi segít a negatív minták legyőzésében?
Igaz emberi történetek, amelyek erőt adnak. 2021. február 1-én online sajtótájékoztatón jelentették be a Média a Családért-díj 2020 évi nyerteseit. A magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért-díj mellett két közönségdíjat és egy miniszteri különdíjat adtak át.
Huhh, Valentin nap. Előfordulhat, hogy a partnerünk tőlünk várja, hogy a romantikát visszahozzuk, ha csak egy napra is, ami könnyen lehet, hogy egy közös home office és egy korlátozott év után már nem olyan, mint egy évvel ezelőtt.
Erre kér minket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A lakosság bevonásával országos, évenként megismételt erdei fülesbagoly telelőhely felmérést hirdet, melyben bárki részt vehet. A számlálás időpontja: 2021. január 29–február 1. Jó kis családi program a hétvégére, bagolyszámlálásra fel!
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.