Az országban páratlanul szép várak és várromok találhatóak, melyeket meglátogatva feltárul előttünk a történelem. A várak építészetileg is csodálatosak, büszke emlékei a régi időknek, megnyert csatáknak, elveszetett hősi ostromoknak, legendás harcosoknak, királyoknak. A fénykort idéző programokon pedig különleges időutazáson vehetünk részt.
Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, madárhangverseny – változatos kínálattal várja az érdeklődőket az ország tíz nemzeti parkja.
Úgy tűnik, pozitív irányba alakul a nyarunk: az enyhítéseket továbbra is az oltottak számához kötik, de táborozni lehet és az Adria is lassan nyitva áll a beoltott magyarok előtt.
"Legyen az iskola öröm neked, mint tanárnak, mint diáknak és mint szülőnek egyaránt!" Idén a virtuális térben rendezik meg május 25-én a Szülőnek lenni konferenciát, amelynek témája a családok és az iskola kapcsolata, a kortárs szocializáció és a gyerekek motiválása.
Szombaton a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek és a velük érkező 18 éven aluliaknak kinyithattak a mozik. Vagyis a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében ülhetnek be a filmekre. Vagy tucatszor elolvastam ezt a két mondatot... na ne már!!!
Egy nő számára a bőrápolás alapvető fontosságú, azonban vannak olyan helyzetek, amik alaposan megnehezítik a dolgunkat. Egy babavárás során például a bőr extrém terhelésnek van kitéve, hiszen alaposan meg kell nyúlnia a pocak növekedésével. A hideg, valamint a hormonszintek is befolyásolják például a bőr szárazságát, ezért vannak helyzetek, amikor nem elég a napi rutin, hanem kicsit erősebb hidratálásra, ápolásra van szükség.
Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
A háztartási energiafogyasztás, a közlekedés és az étkezés azok a legfőbb területek, ahol jelentős mennyiségű energiát, és kibocsátást tudunk megspórolni saját mindennapi életünkben.
Szépen lassan újraindul az élet a kisvasutakon, hétvégenként már 9 erdei vasúton utazhattok! A kisvonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt gyerekeknek és felnőtteknek is.
Környezettudatos iskolaprogram? A Sulizsák ennél több! De mit is takar ez a gyakorlatban? Hogyan lesz a régi ruhádból pénz a sulidnak vagy a könyvtárnak?
Hogyan él egy család a „világ végén”, a természet lágy ölén négy gyerekkel? Akik szeretnének egy napot eltölteni náluk, megnézni a jurtát, a kertet, az erdőt, szívesen beszélgetnének és játszanának, azokat várják a nyári nyílt napokra.
A jövő zöld, vagy semmilyen: itt az eddigi legnagyobb ÖKOINDUSTRIA! A 3 napos virtuális expó rengeteg programot kínál a szakmának és az érdeklődőknek egyaránt2021. április 28-30. között.
A huszadik életévében járó elefánt anyuka, Angele szombat hajnalban egy életerős, 80 kg-os kiselefántot hozott a világra. A „szülőszoba” éjjellátó kamerái segítségével a születés pillanatait is meg lehet nézni.
Digitális bennszülötteknek hívjuk a Z generációs - 1990 után született – gyerekeket, ők már az internettel együtt nőttek fel, és annak minden előnyével és hátrányával meg kell küzdeniük. Nekünk, akik még előtte voltunk gyerekek, és a gyerekkori emlékeink a valós világról szólnak, sok esetben nehéz elfogadni, vagy épp támogatni gyerekünket a számítógépes világ kapcsán. Pedig számos előnnyel is járhat, csak ki kell nyitnunk a világra! - Dezsőfi Beatrix középiskolai angoltanár írása.
Megduplázódik a megújult Erzsébet-tábor befogadóképessége, így jelentősen nőhet a korábbi évi százezres létszám - nyilatkozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiának pénteken Zánkán.
Szabadság, öröm, felhőtlenség! Egy érzelmileg és mentálisan is kimerítő év után a gyerekeknek nagy szükségük van arra, hogy végre a kortársaikkal együtt legyenek, természeti környezetben, sok mozgással, élményekkel gazdagodva. A szülők is kiéheztek egy kis én-időre... De mit mond erről a szakember?
Egy friss kutatás eredménye szerint Magyaroroszágon a 18-55 évesek körében „Anyu” szerepel az egyik leggyakrabban a híváslistákban, és a válaszadók a mindennapi témák mellett főleg tanácsaik miatt keresik édesanyjukat. A járványügyi helyzetből adódóan kevesebb személyes találkozásra van lehetőség, így Anyák napján még inkább felértékelődik a hívás alapú kapcsolattartás.
Axel Scheffler, a Pipp és Polli sorozat szerzője, Julia Donaldson könyveinek állandó illusztrátora, az egyik legnépszerűbb angol gyerekkönyv-illusztrátor tavaly tavasszal egyedülálló új könyvet jelentetett meg a koronavírus-járványról. Azóta eltelt egy év, és bár a vírus még mindig az életünk szerves részét képezi, mégis sok változás történt - például már elérhető a védőoltás. Scheffler készített könyvéből egy frissített verziót, és ez a könyv most ingyenesen elérhető, letölthető és terjeszthető bárki számára - a könyv magyarországi kiadójánál, a Pagonynál.
Azt sem tudod, mi az, és képzeld, megszűnik! Búcsúzásképpen harminconvalahány év után újra adtam fel dísztáviratot. A retro érzést teljes mértékben megkaptam ... tanulság: postára csak humorérzékkel és hideg élelemmel menjen minden kalandvágyó a 21. században is.
Idén is az élővilág változatosságának megőrzése lesz a központi témája a Föld napjának április 22-én. A debreceni Agóra Tudományos Élményközpont egész héten keresztül izgalmas játékokkal, feladatokkal és kisfilmekkel várja látogatóit a Facebookon.
Nem tudsz sétálni a kutyáddal, mert valaki teleszórta a patakpartot szeméttel? Tele a kedvenc erdei pihenőd hulladékkal? Van nálad egy mobil? Akkor most azonnal, ingyenesen bejelentheted.
Megkezdte működését a gyermek Post-Covid ambulancia. Az aggódó, viselkedési, hangulat-zavaros, tanulási problémás, magatartási eltéréseket mutató gyermekeket is várják.
Újabb online szülésfelkészítő tanfolyamokat indít a Szent János Kórház. Az ingyenes előadások ezúttal a meddőség kivizsgálásával és kezelésével, a gyermekágyi depresszió problémájával, valamint a fejlődési zavarok időben történő felismerésével foglalkoznak.
A szerelemnek és így az esküvőnek semmi nem állhat az útjába, még egy világjárvány sem. A menyasszonyok mindig szépek kell, hogy legyenek és ehhez bizony az esküvői csokor és virágdíszítés is fontos.
Most egy estére edzőteremmé alakíthatjuk a lakásunkat; mindenkit vár április 24-én, szombaton a #BEACTIVE NIGHT! A Magyar Szabadidősport Szövetség ingyenes és online rendezvénye változatos mozgásformákat és edzéseket kínál minden korosztály számára Magyarország legnagyobb virtuális lakásának hat helyiségében. Olyan népszerű edzők és oktatók várják a résztvevőket, mint például Molnár Andi, Angyal András, Kisó, Sifi, Katus Attila, Péntek Enikő, Kádár Papp Nóra vagy éppen Bánhegyi Adrienn, a többszörös világ- és Európa-bajnok ugrókötelező.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.