Kétszáz hátrányos helyzetű gyermek sajátíthatja el játékos formában a közlekedésbiztonsági ismereteket a mogyoródi Miniringen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával
A szoptatás világnapja alkalmából különböző szakembereket (dúla, bába, szoptatási tanácsadó, szülésznő, védőnő) kérdeztünk meg, és a válaszokból készítettünk egy anyagot, amely reményeink szerint némi segítséget nyújt a kismamáknak a szoptatásra való felkészülésben és a szoptatás alatt.
Az előre meghatározott ütemterv szerint, hétfőn rendben megkezdődött az iskolákba a tankönyvek kiszállítása; az országban az első szállítmány Székesfehérvárra, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába érkezett meg.
A 2014/15-ös tanév fontosabb időpontjai: Első tanítási nap: 2015. szeptember 1.
A 2015/2016-os tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanév 181 napos lesz, a nappali tagozatos középiskolákban és szakiskolákban pedig 180 tanítási napra kell felkészülni.
… és azt tudtad, hogy ennek az olimpiának is vannak magyar résztvevői? Sőt, már az első két napon született 2 magyar aranyérem és 1 bronzérem, úszás kategóriában!
Mostanában a vártnál is nagyobb a hőség. Ha épp nem a meleg nyom el bennünket, akkor a hőmérsékletingadozás viseli meg szervezetünket. Ilyenkor figyelmetlenebbek, türelmetlenebbek, aluszékonyabbak lehetünk. 2 napja az egyik csatorna esti híradója tele volt halálos balesetekről szóló hírekkel.
Megoldódik a BCG-oltások átütemezésének ügye, a gyerekeknek nem lesz bajuk - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
Globális vakcinahiány miatt átütemezi a BCG-oltások beadását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - jelentette be az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A gyermekgyógyító intézményekre vonatkozó egységes és nyitott látogatási protokoll megfogalmazását javasolja az egészségügyi államtitkárságnak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
Csak bölcsődei és óvodai étkezésre vonatkoznak a leírások! A jogosultság megállapítása önbevalláson alapul, a szülői jövedelemnyilatkozatban foglaltakat nem vizsgálja sem az intézmény, sem a települési önkormányzat jegyzője.
Bátor, szenvedélyes szoptató édesanyákat kapott lencsevégre nem mindennapi megvilágításban, a szoptatás elfogadásáért és népszerűsítéséért Erin White a virginiai származású, de németországi fényképész.
A Katica Tanya egy 10 hektáros élményparadicsom a kisgyermekes családok, iskolai és óvodás csoportok, baráti társaságok és munkahelyi csapatok számára.
Örömmel értesítünk, hogy 2015. július 2-án 14 óra 13 perckor megszületett az Új Imami. Az imami oldalakat szerkesztő édesanyák kimerültek, de jól vannak és nagyon boldogok!
Új szabályok léptek életbe Brazíliában a császármetszések számának csökkentésére, a dél-amerikai országban ugyanis a legmagasabb a világon az ilyen beavatkozások aránya, a babák több mint fele műtéti úton jön világra.
„Nincsenek tökéletes anyák! Szabaduljunk meg a tökéletesség kényszerétől és tanuljunk meg örülni az életünknek!” Idén áprilisban tízedik alkalommal rendezték meg az Anyák kimenője programot a Hearts at Home, azaz "Anyai Szívek" szervezésében Budapesten, a Kelenföldi Montázs Központban.
Tervezz előre, hogy tudd, melyik héten ki vigyáz a gyerekekre, mikor van szabadságon apa, és mikor anya, mikor nyaral a család, mikor, melyik nagymamához utaztok el, hol lesz kerti parti, egyáltalán, hogy képben legyél egész nyáron!
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.