Sokszor halljuk, és ha el is szántuk rá magunkat, volt hozzá elég türelmünk? Itt van három tuti recept: finomak, gyorsak, gyerekeknek is egyszerűen kivitelezhetőek.
Vegyél 4 édesszájú fiúgyereket, adjál hozzá 1 szuper könyvet, keverj bele répát, almát és más hozzávalókat, fűszerezd tanulságos történetekkel és egy csipetnyi humorral! Mi sül ki ebből az egészből? Elmesélem!
Egészen kicsi korom óta a világ egyik legkedvesebb közepe számomra egy kicsi falu a Balatonnál, Balatonudvari. Ide mindig megnyugodni, elbújni, kikapcsolódni, mi tagadás, olykor mulatozni jártam. Egészen 2016. január 8-áig, hiszen mióta anya vagyok nem napozom, nem barnulok, nem bújok el, focizom és kirándulunk, szaladgálok és altatok, kutyázunk, na meg főzünk. Most balatoni töltött lángost.
Egy nő díszmagyarban felpakolva egy gyerekkel, két zsákkal, meg egy kutyával elindul az erdőbe húslevest főzni az anyósától lopott lábosban. Eltévednek, telefonos segítséget kérnek, elalszanak, tüzet gyújtanak, befüstölődnek, és hogy mi lesz a vége? Azt hiszem, sikerült életünk egyik legszürreálisabb élményét megörökíteni. Azóta is fáj a vállam és büdös a hajam.
Ki az az agyatlan nő, anya, ember, akinek az jut eszébe, hogy bútort fessen egy kétéves törpetankkal? Én! És milyen színt választ? Feketét! És bevonja ebbe a műveletbe a gyerek kedvenc kisautóit? Be! Festékesek lesznek mind? Igen! A gyerek is? Igen! Az agyatlan nő is? Igen? A kutya Is? Igen, de az mondjuk fekete. Azért fagyizunk is az elején, és a festés végeredménye is szuperszónikusan állat lesz!
Ebben a videóban, megmutatjuk, hol alszik a gyerek: hintában, bevásárlókocsiban, szánkóban. És azt is megmutatjuk, hol NEM alszik a gyerek: ágyban. Illetve egy zseniális citromos-mákos habcsók tortát is elkészítünk.
Miután többször fejbe vágattuk magunkat csirkecombbal, és felszedegettük a földről az ott végzett darabokat, sóval és curryvel és zöldfűszerekkel dörzsöljük be....
Szétszórjuk, felaprítjuk, összekeverjük, földhöz vágjuk, megsütjük, megesszük. Kövessetek minket a káosz konyhájába, ahol egyszerű és gyors recepteket mutatunk nektek minden héten. Gyerek, fakanál, rock and roll!
Nyáron nálunk is a fagyi a favorit. Nagycsaládosként viszont nem győznénk anyagilag az igények kielégítését a bolti és a cukrászdás választékból, én pedig ételallergiásként amúgy is kimaradnék ezekből az élményekből.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.