Furcsa ez a kettősség, ami a változás körül van. Egyrészt, mindenhonnan árad felénk a változás magasztalása, nem győzik az okosok eleget hangoztatni, hogy a változás jó, a változás kell, hisz az maga az élet, még akkor is, ha te ott abban a percben bele is gebedsz. Másrészt nőként, amikor anyává lesz az ember, megjelenik valami ostoba össznépi nyomásgyakorlás, ami minden apró változást az orrod alá dörgöl, és közben nem győz sóhajtozni, hogy hát ez így nem lesz jó.
Családban élni állandóságot, biztonságot jelent, egy ismerős közeget, ahol tudjuk, mire számíthatunk. Ezzel együtt a család egy dinamikus egység, mely folyamatos változást hordoz, hiszen mind a családot körülvevő világ, mind a családtagok folyamatosan változnak.
Történt egyszer, hogy 31 éves lettem és elmentem egy hétvégi programra, ahol találkoztam egy-két lánnyal. Jó család jól tartott gyermekei, akik vadonatúj kocsival jártak az egyetemre és nappali tagozatom szereztek jogi diplomát. Lenéztek engem a levelezős kommunikáció szakos diplomámmal együtt. Marha rosszul esett az eset, úgyhogy fogtam magam és felvételiztem.
A kislányom szeptemberben megy iskolába, de nem, nem akarok az iskolaérettségről sem írni! Arról sem milyen szempontokat (nem) veszek figyelembe és milyeneket (nem) kellene figyelembe vennem az iskolaválasztáskor! Nem akarom kiszámolni melyik iskola milyen messze van és nem akarom megtalálni azt, ahova akár babakocsival is el tudunk menni érte a kistesóval.
Egy frontális ütközéshez hasonló hatása van az egy éven aluli gyermekre, ha valaki megrázza. A kisbaba még nem tudja megtartani a fejét, az ide-oda billeg erős gyorsulásokkal, lassulásokkal, miközben az agy csúszkál a koponyán belül.
A hordozás a kötődő nevelés egyik alappillére. Lényege, hogy a csecsemőt, kisgyermeket az anya vagy más felnőtt a testén hordozza, ezzel biztosítva számára a megnyugtató testkontaktust.
Elsőszülöttem még ösztöngyermekként hadobászott, mint egy hátára fordult bogárka, mikor barátnőm kislánya három éves körüli volt. Egyik este telefonáltunk - helló hogy vagy semmi különös de jó hogy hívtál épp rád gondoltam - beszélgetéssel nem váltottuk meg a világot, de legalább felzárkóztunk mi történt a másikkal amióta nem találkoztunk.
Gyermekeket, fiatalokat nevelve gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amelyekben a gyermek valami olyat csinál, amit nem szabadna, vagy épp nem csinálja, amit kellene, esetleg nem olyan reakciót ad egy helyzetre, amit elvárnánk: szemtelen, agresszív, passzív, és így tovább – azt hiszem, mindenki könnyen fel tud idézni hasonló helyzeteket.
Nemrégiben a játszótéren arra lettem figyelmes, hogy két kislány – olyan 6-8 évesek – elkezdik pátyolgatni az én másfél éves lánykámat. Ahogy úgy figyelgettem őket, lassan összeállt a kép.
Van néhány szó, amit nem szeretünk, sem kimondani, sem hallani. Senki nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, hogy ezt a szót kimondja ő maga vagy kimondja körülötte valaki más.
Kisgyerekes anyukák, ha vásárlásról van szó, négy szint elérésére képesek. Van a kezdő, a középhaladó, a haladó és a szuperhaladó. A szuperhaladó az, amikor fogja magát az ember, másra bízza a gyerekeket és egyedül megy vásárolni. Na, az maga a zen, csak sajnos viszonylag ritkán megvalósítható.
Sok szülő úgy gondolja nagyon nehéz óvodás, kisiskolás gyerekekkel vásárolni. Többnyire szeretnének minél előbb túlesni az egészen és vannak, akik úgy gondolják, még spórolnak is, ha nem viszik a bevásárlásra a mindent megkívánó gyermeket. Igen, talán egyszerűbb és gyorsabb a vásárlás, ha azt az édesanya, édesapa maga intézi, ám sok hasznos tapasztalatról maradhat le gyermekünk.
Az óvodai pályafutásunk harmadik hetének pénteki napjára vacsora meghívásom volt, a barátnőmnek születésnapjára (Isten éltesse!). Megbeszéltem, leszerveztem a vigyázókat, leszedtem a szekrény tetejéről a magas sarkút, előhalásztam egy szép ruhát, leporoltam a sminkkészletem és elmentem a gyerkőcért az oviba.
Játszótér, óvoda, edzés, iskola, tábor, park… csupa izgalmas hely a gyermekek számára, ahol kortársaikkal találkozhatnak és nagyot játszhatnak, mozoghatnak együtt. Ha a családban több testvér él, akkor otthon is állandó a gyerektársaság, mely nagyon fontos a gyerekeknek.
Amikor én kicsi voltam, azt gondoltam, hogy én bizony mindig meg fogom védeni a gyerekem! Legyen bármilyen búja, bánata. Az én anyukám – bölcs asszony lévén, ma már tudom – sosem, vagy csak nagyon ritkán avatkozott be abba, amikor valahol, valamiért konfliktusba keveredtem.
Marha mérges vagyok. Rettenetes éjszakát tudhatunk magunk mögött. Volt sok sírva ébredés, éjszakai bilizés meg pelenkacsere, pedig nem szokott... Történt ugyanis, hogy tegnap este itt járt látogatóban a nagymama. Azt, hogy bár sokszor kértem, hogy korábban jöjjön, tekintettel arra, hogy a vacsora, fürdés, mese, alvás rutinját nem szeretem megzavarni, mert akkor nehéz mindenkinek, mégis akkor jön, már szóvá se teszem.
Sokan sokat beszélnek, írnak a gyermeknevelésről. A neten, tévében, iskolában, óvodában. A csapból is az folyik, ki hogyan fejlessze gyerekét. Milyen különórákra járjon a gyerek, vagy éppen ne járjon. Sokan sokat beszélnek a gyerekek lelkéről is. Mindenki mondd jobbnál jobb ötleteket, trükköket. Hogyan óvjuk, mire vigyázzunk.
Amikor még gyermektelen dolgozó nő voltam (értsd ezalatt: reggel felkeltem, szép ruhát és cipőt vettem, elmentem a munkahelyemre, ott voltam 6-7-ig, szombaton, ha kellett dolgoztam vagy iskolában voltam, és sokszor előfordult, hogy a pizzafutárnak vasárnap délután 5-kor pizsamában köszöntem jó reggelt, pedig már a vacsorát hozta), panaszkodtam barátnőnek, anyukának, a szomszéd néninek, hogy sok a munka, fáradt vagyok.
Ezen a héten nagyon sok cipőcskét bekötöttem. Valószínűleg így lesz ez még néhány hétig, míg minden kis elsősöm megtanulja a masnizást. Sok szülő küzd azzal, hogy nem tudja, mit is várhat el a gyermekétől bizonyos életkorban. Az édesanyák szívük melegével sajnálják és óvják kicsikéjüket, nehogy túlságosan le legyen terhelve. „Olyan picike még!” mondják…
Ugye te is rendszeresen (de legalább évente egyszer) találkozol azzal a dilemmával, hogy milyen különórát válassz a gyerekeidnek? És főleg: hol keresd kérdéseidre a választ arra, hogy milyen lehetőségek vannak, milyen időpontban és milyen áron. Vegyük sorra ezeket a kérdéseket!
Elég izgága típus vagyok, nehezen ülök meg a fenekemen. Első gyermekem megszületését követően, amikor már túl voltam a kezdeti nehézségeken, kilábaltam a sokkból, hogy Úristen, anya lettem és végre kezdett jó idő lenni, egyre-másra a börtön-szindróma jeleit tapasztaltam magamon, beláttam ez így nem mehet tovább!
Az utóbbi években egyre több iskolában találkozhatunk iskolapszichológussal. 2013 óta kormányrendelet rögzíti, hogy amennyiben az iskola tanulólétszáma meghaladja az 500 főt, egy félállású iskolapszichológust kell foglalkoztatni. Ahol a létszám ennél kisebb, ott sok esetben más iskolákkal összefogva alkalmaznak egy szakembert. De mivel is foglalkozik az iskolapszichológus, milyen nehézségek esetén kereshetjük fel? Cikkünkben erre keressük a választ.
Amikor gyermeket vár egy édesanya, többnyire elképzeli, hogy mi lesz a pocaklakóból, amikor felnő. Én szentül hittem, hogy első gyermekem szinkronúszó lesz és ügyvéd. Bár ügyvéd még lehet a lelkem, de azt hamar beláttam, hogy nagy öröm lesz, ha úszni egyáltalán megtanul.
Amikor még szívünk alatt hordjuk magzatunkat, biztosak vagyunk abban, hogy a szoptatás simán fog menni. Elképzeljük, amint angyali mosollyal figyeljük a kisbabánkat, amint éppen megtölti a pocakját, és ehhez nem kell majd semmi más, csak előkapni a cicit és kész. Élesben már nem ilyen egyszerű a dolog!
Tessék, kérem elhinni, hogy a gyerekeket az iskolában igenis megtanítják olvasni! A megtanítás azonban nem jelent egyet azzal, hogy első-, másodikosunk olvasóvá is érett.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
