Minden évben ugyanaz a műsor: januárban nagyon elhatározom, februárban győzködöm magam, márciusban nekikezdek és rém büszke vagyok magamra, mert még pont időben vagyok, hogy mire lekerül a kabát meg a harisnya, bomba formában legyek. Majd március végére felhagyok a nagy életmódváltással, és áprilisba már azon egyezkedem az égiekkel, hogy ez egyszer nem lehetne-e, hogy őszig harisnyában és kiskabátban járhassak. Az úgy nekem nagyon komfortos lenne. A harisnya például szuper dolog, olyan klasszul összetartja az embert. De nem lehet. Kedvetlenül nézegetem magam a tükörben és kesergek...
Az első gyerekem olyan két és fél évesen produkálta az első, igazi tankönyvi hisztijét. Azt a valódi dackorszakos elviselhetetlent. Szerintem, míg élek nem fogom elfelejteni. Egy félig teli műanyag kólás üvegen robbant ki...
Ahol gyerek van, ott általában előbb-utóbb felkerül a családi napirendre a “szeretnék egy kisállatot!” téma. Klasszikusan a kutya, a cica vezeti a kívánságlistát, majd a tengerimalac, nyuszi, hörcsög után a halak, hüllők és kétéltűek következnek, és érthetetlen módon csak ezek után jönnek a madarak.
Ma már egyre inkább ismert és elfogadott állítás, hogy az intelligenciánk komplexebb annál, hogy a régi, jól bevált, de egyoldalú IQ teszttel lehessen mérni.
Először azt hittem, hogy annál könnyebb nincs is a világon, mint a láthatatlan munkáról írni. Nő vagyok, ráadásul egy olyan hivatásom van, ahol nincs éles határ a látható és láthatatlan munka között. Mégsem gyűlnek a betűk, csak kavarognak a gondolatok a fejemben…
Az elmúlt hónapokban lezajlottak a középiskolai felvételik, és bár még csak kevesen tudják, bekerült-e a hőn áhított iskolába a csemetéjük, azzal sokan szembesültek, hogy már a szóbelire sem jutott be a gyerek, vagy az iskola által felállított rangsorban nagyon hátul szerepel, és szinte esélytelen a bejutása.
A játékos angolozáshoz, összebújáshoz az egyik legalkalmasabb időpont az esti időszak, amikor a babát megfürdetjük, pelenkázzuk, felöltöztetjük és énekelünk vagy olvasunk neki elalvás előtt.
Csak a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatán idén elérte a 15 ezret az ellátásra szorulók száma. A szakemberek szerint az elsődleges ok, hogy később kezdenek beszélni a gyerekek.
Az a pillanat, amikor elindulunk az iskola felé, és beíratjuk a gyerkőcöt, az valaminek a kezdetét jelenti. De ezzel együtt véget is ér lassan egy korszak mindannyiunk életében, és kitárul egy új világ kapuja, melyet izgalommal és - valljuk be - némi félelemmel várunk. Körbejártuk az iskolákat, tájékozódtunk mindenről, amiről csak lehetett. Talán csak az okoz némi feszültséget, hogy felveszik-e a gyereket, mert több iskolában óriási a túljelentkezés. Azért, hogy megkíméljük magunkat további idegeskedéstől, hasznos, ha a beiratkozásról is pontos információink vannak.
Mintha tegnap lett volna, amikor a tengerparton süttettük a hasunkat, koktélt iszogattunk és a legnagyobb gondunk az volt, hogy a fürdőruha nyomot hagy a szép barnaságunkban, most meg már az én fiam locsolja meg az ő lányát húsvétkor. Ha szentimentális lennék, elérzékenyülnék, és még pityeregnék is. És mivel szentimentális vagyok, jól el is érzékenyültem és talán még egy kicsit pityeregtem.
Amióta gyerekeim vannak időn kívülivé váltam. Néha azt sem tudom, milyen nap van. Volt már úgy, hogy hétfő reggel teljes pizsamás nyugalomban meséztem a kölykökkel, míg máskor szombaton toporzékolva álltam az ajtóban, hogy siessünk már, mert elkésünk az oviból.
„A tehetség nagyon sokféle és nagyon érzékeny. Rengeteg kiemelkedő adottság nem tud kifejlődni a környezet igénytelensége, merevsége, tudatlansága miatt. Bizonyosnak mondható, hogy a nem megfelelő nevelési-oktatási környezet nagy veszteséget okoz a kiemelkedő képességű gyerekek esetében. Ezért szeretnénk tehetségbarát környezetet kialakítani, és segíteni másokat, hogy másutt is így legyen. A legfontosabb „környezeti tényezők” a tehetségekkel foglalkozó pedagógusok, ők bírnak a legtöbb befolyással a tehetség alakítására (akár szakértők, akár nem). Szemléletük, gondolkodásmódjuk, bánásmódjuk meghatározó a tehetségek sorsára. Mi ezt szeretnénk formálni.” (Papp Judit)
A Tehetségműhely Közhasznú Alapítványt azzal a céllal hívták életre, hogy a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő gyermekek és szüleik támogatására sokrétű, szakmailag magas színvonalú megoldásokat kínáljanak. Fő profiljuk az átütően tehetséges gyermekek tehetséggondozása.
Minden hónap elején az oviban a faliújságra kikerül, hogy milyen témában mi mindent fognak csinálni a csemeték, mit kell vinni, mihez kérik a kedves szülő segítségét. Március hónapja – sok más mellett persze – a március 15-i ünnep jegyében telik. Kokárda készítés, zászlófestés, megemlékezés.
A lovagoltatók, csiklandozók, höcögtetők, ujj-játékok és csiklandozók, vagyis a mondókák és gyermekdalok rengeteg segítséget adhatnak mind az anyanyelv, mind pedig az idegen nyelvek elsajátítása kapcsán.
Az állami iskolák mellett vannak sajátos tantervvel rendelkező, a hagyományos iskolától részben vagy egészében eltérő módszerekkel dolgozó intézmények. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány alternatív pedagógiai irányzatot mutatunk be.
Soha, senki nem tudott olyan finom fánkot sütni, mint az én drága nagymamám! Na meg a palacsinta és a nála töltött nyarak édes emléke is felejthetetlen! Amikor egész nap kint a szabadban, kacsák, nyulak között életük az életünket, és még szabadon jártunk mezítláb a „pusztában”...
Minden szülő szeretné a legjobban ismerni a gyerekét, és ha ő lenne az, akit a gyermeke beavat a gondolataiba, érzelmeibe, ha neki teszi fel azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják.
Mit kell tennünk ahhoz, hogy ilyen szülőként tekintsen ránk a gyerekünk?
A harmadik hét végére eljutottam oda, ahová még akkor sem sikerült, amikor egy újszülöttel és egy kétévessel voltam itthon tök egyedül. Délután kettőkor még pizsamában próbáltam valahogy fenntartani legalább a látszatát annak, hogy ez egy normális család, egy normális otthonnal és én egy normális anyuka vagyok.
Amióta az eszemet tudom, imádom a szülinapokat. Az enyémet vagy a másét, számomra teljesen mindegy. Némi összefüggésben lehet ez azzal, hogy úgy vagyok a sütivel, mint Gombóc Artúr a csokival. Mentségemre legyen, hogy a meglepetésekkel is jóban vagyok. Nem csak azt szeretem, ha engem lepnek meg valami kedves dologgal, jó szóval, de én is igyekszem szeretteimnek örömet okozni.
Az iskolában többnyire nem történik semmi. Mondják ezt otthon a gyerekek. A szülők mégis elképedve látják, hogy sokasodnak a betűk, számok a füzetekben.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
